Nemzetközi torna és Dunamenti Liga

Nem unatkoztak a gyerekek. 

A KTE LA U9-es csapata a hétvégén sem unatkozott, hiszen az Albert Flórián nemzetközi emléktorna mellett a Dunamenti Ligában is pallérozódtak a gyerekek.

Rádi Zsolt: – A hétvégén sem unatkoztak a gyerekek. A csapat egyik fele Gödöllőre utazott a Dunamenti Liga 4. fordulójára, a másik fele az Albert Flórián nemzetközi emléktornán vett részt, amit az FTC rendezett. A létszám miatt mindkét tornára kevesebben tudtunk menni az ideálisnál, így játékpercet és terhelést is bőven kaptak a srácok. A Dunamentin kiemelném, hogy a Szeged elleni meccsen a második félidőben 4-0-ról sikerült egalizálni. Sajnos egy utolsó pillanatban kapott góllal kikaptunk, de a tartást jól mutatja, hogy vert helyzetből sikerült felállni. Az emléktornán nagyobb pályán, nagyobb létszámban, 6+1-ben játszottunk. Jól helytálltak a srácok, szépen, kombinatívan játszottunk. Egy győzelem és egy döntetlen mellett becsúszott egy vereség a horvát csapattal szemben, így csak harmadikok lettünk a csoportban és ezüst ágon folytattuk. Kicsit már fáradtan, de annál nagyobb akarattal és küzdéssel két győzelmet arattunk. A tartás itt is megvolt a csapatban, a Honvéd ellen kiegyenlített mérkőzésen, utolsó öt perces hajrával sikerült felül kerekednünk. Az ezüst ág döntőjében a frissebb Fehérvárral játszottunk, ahol ők bizonyultak jobbnak. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk, mindenkinek hasznos volt a hétvége. Hatalmas gratuláció a csapat minden tagjának!

Szerző: KTE/kteakademia.hu