Nem ment a Pre Akadémia szekciónak

Eredmények. 

Négy korosztályos csapatunk is bajnoki meccseket játszott, ezeken ezúttal nem örülhettünk győzelemnek.

U15: UTE – KTE LA 5-2 (2-2)

KTE: Endre (Csorba 62.) – Polgár, Rau (László 9.), Szenczy, Kocsis B., Vizer (Turóczy 62.), Ronkó (Kerekes 41.), Fricz (Miskei 41.), Házi, Deák (Paor-Smolcz 62.), Banai (Csordás 41.). Vezetőedző: Torbavecz Tamás

Gól: Sztojka (29., 40., 49.), Berecz (59.), Kövecs (83.) ill. Házi (32., 36.)

Torbavecz Tamás: – Az első félidő a játék képe alapján a miénk volt, több góllal kellett volna vezetnünk, mégis döntetlennel zártuk a félidőt. Ennek az volt az oka, hogy a támadóharmadban nem voltunk élesek, hiányzott a kreativitás és a pontosság, illetve hátul két nagyon könnyen elkerülhető gólt kaptunk. A második félidőben több poszton sebességben is hátrányban voltunk, illetve védekezésben helyezkedési hibákat követtünk el, amit az ellenfelünk kíméletlenül kihasznált. Lelkileg megtörtünk, hitehagyottá váltunk a mérkőzés végére, pedig ebben sokkal több volt...

U14: Gödöllő – KTE LA 4-0 (1-0)

KTE: Kiss D. (Dulai 66.) – Nagymihály G. (Nagy A. 66.), Takács (Ábrahám 66.), Beszedics, Kriskó, Kárász (Szabó M. 72.), Nagymihály Á., Bagi (Czibók 41.), Rózsa (Madarász 58.), Eiler, Horváth Sz. (Berta 58.). Vezetőedző: Dócs Dániel

Gól: Herczig (21.), Tőzsér (43.), Takács (57., 74.)

Dócs Dániel: – Az eredmény nem tükrözi a mutatott játékot. Már az első percben ziccert alakítottunk ki, amit nem sikerült gólra váltani. Az első félidőben sokkal veszélyesebben játszottunk ellenfelünknél, helyzeteink voltak és több átlövésünk is, ellenfelünk nehezen tudott alkalmazkodni az agresszív letámadásunkhoz. Sajnos egy nagyon jól eltalált szabadrúgással tudtak vezetést szerezni a szünet előtt, és nekem is végre kellett hajtani egy kényszerű cserét, az addig legjobban játszó Bagi Benett fejsérülést szenvedett. A második félidő már más képet mutatott, ellenfelünk játéka feljavult, a mi intenzitásunk visszább esett, így a második félidő már a Gödöllőé volt. Gólokat kellett volna szereznünk, de büszke vagyok a srácokra, jó játékot tudtunk játszani egy jó ellenféllel szemben. Ezen az úton kell tovább haladni.

U13: FTC – KTE LA 16-0

KTE: Scheiner – Lajter, Füleki, Polereczki, Csitos, Komonyi, Bencze, Gál, Dunai. Csere: Kern, Farkas A., Békési, Patocskai, Szabó B. Vezetőedző: Rádi Zsolt

Rádi Zsolt: – Egy nagyon agilis Fradival találkoztunk. Az egész mérkőzésen az ő akaratuk érvényesült, megilletődötten játszottunk. Labdakihozatalainkat folyamatosan nyomás alá helyezték, és mi nem voltunk elég kreatívak, technikailag és agresszivitásban is felülmúltak bennünket. A negyedik negyedre nagyon elfáradtunk és teljesen szétestünk, góljaink felét ebben a játékrészben kaptuk. Többször eljutottunk az ellenfelünk kapujáig, de vagy rosszul döntöttünk, vagy technikai hiba csúszott be.

U12: FTC – KTE LA 2-1

KTE: Papp B. – Kiss Z., Hoffman, Bisztricsány, Eiler, Ilyés, Vizeli, Géró, Paor-Smolcz. Csere: Garaczi, Rácz, Gyenes B., Gyenes G., Kenderes, Pap O., Molnár B. Vezetőedző: Filus Gábor

Gól: Szabó B. (39.), Szedlák (44.) ill. Géró (54.)

Filus Gábor: – A mérkőzés első részében a labdabirtoklás kiegyenlített volt, mindkét csapat szép támadásokat vezetett, viszont a kapu előtti befejezésnél az ellenfél jobban koncentrált. A mérkőzés második részében átvettük az irányítást, labdaszerzésekből sok támadást indítottunk, de a kapu előtti koncentráció hiányzott, ezen dolgoznunk kell. Bár vereséget szenvedtünk, de a pályán mutatott játékkal és küzdeni akarással elégedett vagyok.  

Szerző: KTE/kteakademia.hu