Nem bírtunk ezúttal az Újpesttel

Indul a bajnokság.

A KTE LA U17 és U16 az Újpest FC ellen játszotta utolsó felkészülési meccseit, hiszen hétvégén már folytatódik számukra a bajnokság. A főpróba nem sikerült, de az előadás még csak most jön majd.

U17: KTE LA – Újpest FC 0-3

Felkészülési mérkőzés

KTE: Ásós – Gyulassy, Bogdán, Szamosi, Horváth – Szólát, Győri, Miskolczi, Szalai – Haász, Gyarmati.

Csere: Ondó, Hegedűs, Marsa.

Bódi Attila: Az Újpest komoly nyomást gyakorolt ránk az egész mérkőzésen. Az első félidő nagy részében ki tudtunk jönni ebből a nyomásból, de a másodikban ez már nem igazán sikerült. Sok helyzetet alakított ki ellenfelünk, ebből hármat értékesített is, de ki kell emelnem Ásós Danit a kapuban, aki így is nagyszerűen teljesített. Amiben nagyon sokat kell fejlődnünk, az a párharcokba való beleállás!

U16: KTE LA – Újpest FC 1-3

Felkészülési mérkőzés

KTE: Radnóti – Gondi, Szekeres, Kovács P., Ruzsa – Jójárt, Bálint, Molnár, Kajtár – Benke, Erhardt.

Csere: Makádi, Szabó B., Kónya, Sebő, Karsai, Szabó H.

Gól: Karsai

Szabó Tibor: Könnyen elkerülhető gólokat kaptunk. Mezőnyben egyenrangú partnerei voltunk az ellenfélnek, de a labdakihozatalainkba és a játékszervezésünkbe sok hiba csúszott, amit jól kihasznált az ellenfél. Meg kell őriznünk a hidegvérünket a mérkőzéseken, csak a játékkal szabad törődnünk, hideg fej és forró szív kell a győzelmekhez!

Szerző: KTE/kteakademia.hu