Vereség idegenben.
Csordás Csaba együttese a Budai FC vendége volt ezúttal, ahol a félidők hajrája okozta csapatunk vesztét, így pont nélkül kellett hazatérnie a fiataloknak.
Az első félidőt jó iramban kezdte az U19, játékban sikerült meglepni a hazaiakat, három nagy ziccer is adódott a mieink előtt. Ezek azonban kimaradtak, ráadásul a büntetés sem maradt el. A 44. percben Berta lökte fel ellenfelét a tizenhatoson belül, ami büntetőt ért, ezt ki is használta Kiss. Fordulás után támadott a KTE LA, a lehetőségek is megvoltak az egyenlítésre, de az üres kaput sem sikerült eltalálni, a hajrában aztán a hazaiak bevitték a kegyelemdöfést is.
U19: Budai FC – KTE LA 2-0 (1-0)
U19 II. osztály, 11. forduló
KTE: Berta – Szabó G., Vágó, Hirman, Szász – Sallai (Bashiri-Shahroodi 46.), Daróczi – Virág (Kemenczés 59.), Török (Supka 72.), Kovács P. – Antal (Richter 90.).
Gól: Kiss (45. – büntető), Deésy (85.)
Csordás Csaba: 40 percig uraltuk a játékot, több ziccert is kihagytunk, utána azonban jött a már szokásosnak mondható bakink, összehoztunk egy büntetőt. A második félidőben meddő fölényt harcoltunk ki, nyomtunk, de a végén ismét egy óriási hibából gólt kaptunk. Muszáj lesz változtatni, mert nem jönnek a gólok, hátul viszont saját magunkat hozzuk nehéz helyzetbe.
Szerző: KTE/kteakademia.hu