Eredmények.
A Pre Akadémia szekcióban jó hétvégéje volt csapatainknak, hiszen négyből három együttesünk is győzelemmel zárta mérkőzését.
U15: KTE LA – III. Kerület 2-5 (1-2)
KTE: Endre (Csorba 63.) – Polgár, László (Miskei 51.), Rau, Kocsis, Vizer, Ronkó, Szenczy (Paor-Smolvz 41.), Házi (Kerekes 62.), Fricz (Csordás 41.), Banai (Antal 62.). Vezetőedző: Torbavecz Tamás
Gól: Házi (10.), Kovács M. (69 – öngól) ill. Faragó (15.), Számadó (30.), Barton (59. – büntető), Horváth Á. (60., 75.)
Torbavecz Tamás: – A sprintek számában és a megnyert párharcokban is elmaradtunk ellenfelünktől. A téli felkészülés óta megcsappant az edzéslátogatottság, ez visszaköszön a mérkőzéseken. Több melót kell belerakni ahhoz, hogy ebben az osztályban sikeresek legyünk.
U14: Eger – KTE LA 2-3 (1-2)
KTE: Hornyák (Kiss D. 41.) – Borsos (Ábrahám 41.), Csóka, Bertus (Madarász 78.), Kriskó (Berta 78.), Kárász, Horváth Sz. (Szabó M. 74.), Bagi (Csutak 41.), Beszedics, Eiler T., Eiler D. (Rózsa 53.). Vezetőedző: Dócs Dániel
Gól: Csóka (38., 66.) ill. Beszedics (17., 22. – a második büntető), Kárász (81.)
Dócs Dániel: – Magunknak nehezítettük meg a mérkőzést. Az első 25-30 percben nagyon jó ritmusban tudtunk focizni, több helyzetet kialakítva, akár 4-0-ra is vezethettünk volna, a gólok mellett további helyzeteink is voltak. A kétgólos vezetés túlságosan megnyugtatta a csapatot, és azt gondoltuk, hogy ez már megvan. Természetesen az ellenfél büntetett. Kontrára építkező ellenfelünk kétszer jutott el a kapunkig, mind a kettőből gól lett, egyéni hibákat követtünk el. A második félidőben rengeteg hibával játszottunk, az ellenfelünk visszahúzódott a saját térfelére védekezni, ezért egy térfélen folyt a játék, de nem tudtuk a pontatlanságunk miatt a védelmi vonaluk mögé kerülni. Kapufát is lőttünk, végül az utolsó percben egy beadásból megszereztük a győztes gólt.
U13: KTE LA – Békéscsaba 2-0
KTE: Körtési – Bencze, Füleki, Komonyi, Bovier, Kern, Dunai, Farkas A., Bertus. Csere: Lajter, Csitos, Kovrig, Lévay, Békési. Vezetőedző: Rádi Zsolt
Gól: Komonyi (25.), Bencze (45.)
Rádi Zsolt: – Kicsit megilletődötten kezdtünk, nem igazán tudtunk mit kezdeni az agresszivitásukkal. Negyedenként pár ígéretes támadást tudtunk vezetni, de a játékunk nem volt az igazi. Szerencsére ezeket a lehetőségeket kétszer gólra tudtuk váltani. Gratulálok a csapatnak a küzdeni akaráshoz!
U12: KTE LA – Békéscsaba 4-2
KTE: Molnár B. – Kiss Z., Hoffman, Bisztricsány, Pap O., Vizeli, Géró, Paor-Smolcz, Gál. Csere: Papp B., Gyenes G., Pálnok, Gyenes B., Eiler, Ilyés. Vezetőedző: Filus Gábor
Gól: Gál (8., 11, 34, 39.) ill. Baráth (48.), Kolompár (59.)
Filus Gábor: – A gyerekek nagyon készültek a mérkőzésre, koncentráltan és összeszedetten edzettek egész héten. Nagyon jól kezdtünk, magas védekezéssel, azonnali letámadással, megfelelő agresszivitással. Labdaszerzések után, szép támadások végén alakítottunk ki helyzeteket, kapu előtt a higgadt döntések is megvoltak. A Békéscsaba tudott szépíteni, de véleményem szerint végig irányítottuk a mérkőzést. Gratulálok a gyerekeknek a pályán nyújtott teljesítményhez és játékhoz!
Szerző: KTE/kteakademia.hu