Nagyon tartalékos volt az U19

Vereség Fehérváron.

A KTE LA U19-es csapata ugyan jó formában van tavasszal, de a legutóbbi fordulóban rendkívül tartalékos volt az együttes, így nem volt esélyük a pontszerzésre.

U19: MOL Fehérvár FC – KTE LA 6-0 (2-0)

Országos B-csoport, 8. forduló

KTE: Cseh – Győrfi, Győri Á., Kuchta, Ádelhardt – Haász, Miskolczi – Nagy L., Kovács Á., Huszka – Győri B.

Csere: Ásós, Bellák, Bodor B., Jakó

Lóczi Péter: – A Videoton minden tekintetben fölénk kerekedett, sokkal jobban játszottak. Mi örültünk, hogy ki tudunk állni. Hárman így is kisebb sérüléssel vállalták a mérkőzést, illetve a meccs végén már a két cserekapusunk is mezőnyben lépett pályára, annyira kevesen voltunk. Sok gyenge teljesítmény volt a mai napon, különösen a védelmünk nem állt a helyzet magaslatán. A különbség túlzó azért, előttünk is adódtak lehetőségek jócskán, csak éppen nem tudtunk élni vele. Gyorsan el kell felejteni ezt a mérkőzést, és a hibákból tanulva továbblépni.

Szerző: KTE/kteakademia.hu