Nagy, Gondi és Jócsák a hét játékosai

Szokás szerint az edzők véleménye döntött. 

Ezúttal három korosztályból kerültek ki a hét legjobbjai, az edzők értékelése alapján Nagy Levente, Gondi Károly és Jócsák Attila érdemelte ki az elismerést a hétvégi bajnokik után.

Nagy Levente

Széchenyi Márton (U16): Nagy Levente (KTE LA – Kaposvár 1-0)

„Nagyon küzdelmes meccsen vagyunk túl, melyen nem a szezon legszebb játékát nyújtottuk. Egyetlen gól döntött a három pont sorsáról, amit Nagy Levente jegyzett, ő jelentette a különbséget ezzel, így őt is jelölném a meccs emberének.”

Csima Gyula (U14): Gondi Károly (Kaposvár – KTE LA 1-4)

„Nagyon szép győzelmet arattunk, melyből többen is extra teljesítménnyel vették ki a részüket. Gondi Károlyt emelném ki, aki támadásban és védekezésben is sokat tett ehhez hozzá, jól futballozott. Mellette mindenképpen megemlíteném még Kónya Ricsit és Majoros Benit is.”

Bódi Attila (U13): Jócsák Attila (KTE LA – Cegléd 0-0)

„A védekezésünket tudtam dicsérni ezután a meccs után, ugyanis a Ceglédnek egyetlen kapura lövést sem engedtünk a mérkőzés folyamán. Mivel egy embert emelhetek ki, így Jócsák Attilát mondanám a védelemből, de mellette Tóth Balázs is nagyszerűen látta el feladatát.”

Szerző: KTE/kteakademia.hu