Monoron nyertek csapataink

Kettős győzelem.

A KTE LA U13 és U12 hétvégén Monoron kezdte meg bajnoki szereplését, ahol Dócs Dániel és Verebélyi Gábor csapata is begyűjtötte a három pontot.

U13: Monor – KTE LA 1-3

U13 Dél-kelet, 14. forduló

KTE: Németi – Veréb, Kristófik, Ónodi, Papp – Lőrincz, Czéh, Baranyi – Mező.

Csere: Lázár, Németh, Nagy, Gulyás, Filus, Kristóf, Csorba, Pulai, Hegedűs.

Gól: Szarka (32.) ill. Ónodi (7.), Veréb (50.), Mező (58.)

Dócs Dániel: – A mérkőzést nagyon jól kezdtük, már a 3. percben gólt lőhettünk volna. Nem sokkal ezután már vezettünk is, de később nehezen tudtunk dominálni. A monori csapat magasan letámadott minket, a szélső védőinket szinte mindig üresen hagyva, de a pontatlan játékunk miatt nagyon kevés alkalommal tudtuk ezt kihasználni. Nagyon kapkodó lett a játékunk a Monor egyenlítése után. Kicsit megnyugodtunk a második gólunk után, ennek köszönhető, hogy gyorsan szereztünk egy újabbat. Nagyon sok egyéni hibával játszottunk szinte végig a mérkőzésen, talán 30 percet tudok jónak értékelni, amikor irányítottunk, jól futballoztunk, illetve kevés volt a technikai hibánk.

A mérkőzés legjobbja: Czéh Barnabás

U12: Monor – KTE LA 1-4

U12 Dél-Kelet, 14. forduló

KTE: Csorba – Turóczy, Horváth, Nyerges Cs., Nyerges M.  – Gál, Paor-Smolcz, Mészáros – Nyerges M.

Csere: Tóth, Bencze, Sápi, Kerekes, Szenczy.

Gól: Bokros (20.) ill. Paor-Smolcz (32., 35.), Sápi (69.), Turóczy (80.)

Verebélyi Gábor: Két hasonló képességű csapat találkozott Monoron, sajnos sok hiányzóval utaztunk el a mérkőzésre. A mérkőzés első 20 perce kiegyenlített játékot hozott, erős monori nyomás mellett folyamatosan ívelgették be a labdákat a magas embereikre. Ez folyamatos veszélyt jelentett a kapunkra, amiből meg is szerezték a vezetést. A második negyedben nagyobb erőket sikerült megmozgatnunk a támadás terén, de a helyzeteink sorra kimaradtak. Ellenfelünket magasan letámadtunk és ez végül eredményes is volt, három perc alatt megfordítottuk a mérkőzést. Ezután még nagyobb lelkesedéssel játszottunk, sikerült megdupláznunk góljaink számát a végére.

A mérkőzés legjobbja: Turóczy Gergő

Szerző: KTE/kteakademia.hu