Monoron folytatódott a kiemelt bajnokság

Három korosztálynak.

A KTE LA U11, U10 és U9 hétvégén ismét a kiemelt bajnokságban lépett pályára, melynek aktuális tornáját ezúttal Monoron rendezték meg. Ellenfelünk a Honvéd és az Ikarus volt a házigazdák mellett.

Pelikán István (U11): – Ebben a fordulóban jó csapatokkal játszhattunk. Szoros mérkőzéseken mutathatták meg a gyerekek, hogy mit tanulnak az edzéseken. Jól támadunk le, jól alakítottunk ki létszámelőnyös helyzeteket, amiből az ellenfél kapujához közel tudtunk labdát szerezni. Ezekből több veszélyes támadást tudtunk indítani. A helyzetekből kevésszer sikerült viszont gólt szerezni. Ebben fejlődhetünk a legtöbbet, hogy a labdaszerzés után jobb megoldást válasszunk a befejezéseknél. Motiváltan és jól játszottunk, minden mérkőzésen, gratulálok a gyerekeknek.

Filus Gábor (U10): – Nagyon jó szervezés mellett találkoztunk jó csapatokkal. Szervezett, tetszetős játékkal, nagyon jó védekezésből szép támadásokat tudtunk felépíteni. Egyre egységesebb és szervezettebb csapat vagyunk, amit a gyerekek is éreznek, egymást motiválják és segítik. Gratulálok mindenkinek a hétvégén nyújtott teljesítményhez!

Fűkő Péter (U9): – Minden csapattal két mérkőzést játszottunk. Az Ikarus ellen magabiztos, sok gólszerzési lehetőséget kialakító, és azt gólra váltó meccseket játszottunk. A Kispest Honvéd nagyszerű csapata ellen is sikerült mind a két mérkőzést győzelemmel zárni, remek egyéni, illetve csapat teljesítménnyel. A Monor elleni játék inkább hullámzóra sikerült, az első játékrészben mi irányítottuk a játékot, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de a befejezésekkel problémák voltak. A második mérkőzés kétharmadában inkább a hazai csapat uralta a játékot, csak az utolsó részben sikerült fordítanunk, megtalálnunk a helyes utat, átvenni az irányítást. Gratulálok ellenfeleinknek, nagyon ügyesen fociztak, és természetesen jár a dicséret csapatom tagjainak is ezért a teljesítményért.

Szerző: KTE/kteakademia.hu