Meg kellett küzdeni a pontokért.
A KTE LA U17 és U16 a Vác vendége volt a második fordulóban, ahol mindkét együttesünk alaposan megküzdött a három pontért. Az idősebbek Gyarmati találatával nyertek, míg a fiatalabbak hátrányból fordítottak.
U17: Vác – KTE LA 0-1 (0-0)
U17 Alap csoport, 2. forduló
KTE: Ásós – Kiss, Bogdán, Szamosi – Ádelhardt, Győri, Szalai (Hegedűs 54.), Miskolczi (Ondó 46., Haász 81.), Horváth – Gyarmati, Pető.
Gól: Gyarmati (51.)
Bódi Attila: Az az igazán jó csapat, mely rossz játékkal is tud nyerni! Azt hiszem, mi nagyon jó csapat vagyunk!
U16: Vác – KTE LA 1-2 (1-1)
U16 Alap csoport, 2. forduló
KTE: Petró – Benke, Szekeres, Kovács P., Ruzsa – Szabó H., Bálint, Erdhard, Kajtár – Frey, Kónya.
Gól: Szunter (5.) ill. Kónya (28.), Bálint (58.)
Szabó Tibor: A mérkőzés elején könnyen elkerülhető gólt kaptunk, így mennünk kellett az eredmény után. Sok hibával játszottunk, ezért csak egyenlíteni sikerült az első félidőben. A második félidőben nagy nyomás alá helyeztük az ellenfelet, egy szép átlövés góllal sikerült kicsikarnunk a győzelmet. Megérdemelt sikert arattunk ezen a küzdelmes mérkőzésen.
Szerző: KTE/kteakademia.hu