Nem unatkoztak.
A KTE LA U11-es csapata a tavaszi szünetben edzőmeccset játszott, illetve egy tornán is részt vett, így a gyerekek aktívan töltötték az időszakot.
Pelikán István: – Mozgalmasan telt a 2011-es korosztálynak a szünet, egy meccsel kezdtünk, majd egy tornával zártunk. Minden gyerek pályára tudott lépni és tudott fejlődni. Előbb a körzetközponti válogatottal játszottunk, egy gólokban gazdag mérkőzésen sokat gyakorolhattuk a letámadást, a befejezéseket és a játékszervezést. Ezt követően a FTC partnercsapatok tornáján vettünk részt két csapattal. Győzelmekkel kezdtünk, és végül a csoportokból is továbbjutottunk. A négy közé jutásért szoros vereségeket szenvedtünk, így a 5-8. helyért folytattuk, ahol az 5. és a 7. pozíciókat szereztük meg. Egész nap nagyon jól játszottak a gyerekek mindkét csapatban. Egyénileg és csapatban is jók voltak. Játékban a tudatosságon és a befejezések pontosságában kell még fejlődni, hogy a szoros mérkőzéseket a mi javunkra tudjuk fordítani. Hasznos tornán szerepeltünk, gratulálok a gyerekeknek!
Szerző: KTE/kteakademia.hu