Két eseményen is jártak.
A KTE LA U10-es csapata egy kiskunfélegyházi torna mellett a Dunamenti Ligán vett részt hétvégén. Fűkő Péter együttese tanulságos meccseken van túl.
Fűkő Péter: – A gyerekek jól teljesítettek, a labdakihozatalaink jól működtek, a befejezéseknél picit jobban kellett volna koncentrálnunk. Az elszántságban, az akaratban és a küzdeni tudásban várnék még többet, illetve fejlődést. Erre a következőkben figyelni fogunk. Vasárnap a Dunamenti Ligán vettünk részt Egerben. Két győzelem és egy vereség volt a mérleg. A gyerekek jól teljesítettek, a küzdéssel ott nem volt gond, de sok olyan döntés született, ami nem biztos, hogy a legmegfelelőbb volt a csapat számára, illetve a játék folytatására. Ezen fogunk változtatni a közeljövőben az edzéseken is.
Szerző: KTE/kteakademia.hu