Megvan az U19 első sikere a B-csoportban

Újpesten nyertek.

Izgalmas és sokgólos meccset hozott a szombati lila-fehér derbi az U19-es bajnokságban, ahol az UTE vendége volt a KTE LA. Az élvezetes, végletekig kiélezett mérkőzésen végül kecskeméti siker született, mely az első volt a B-csoportban.

A gólzáporos 90 perc során az UTE háromszor szerzett vezetést, de Lóczi Péter együttese mindannyiszor egalizálni tudott, így a hajrá is teljesen nyílt lett, a 72. percben végül már a mieink kerültek előnybe, amit a lefújásig már nem engedtek ki a kezükből.

U19: UTE – KTE LA 3-4 (1-1)

U19 B-csoport, 4. forduló

KTE: Cseh – Edmilson, Bányai, Kuchta, Huszka – Csúri (Győri 56.), Kotroczó (Szamosi 71.) – Jakó (Nagy 71.), Bellák (Bodor B. 90.), Faragó – Földi (Gyarmati 56.)

Gól: Kelemen (6.), Csúri (49. – öngól), Egressy (60.) ill. Bellák (25., 66.), Kotroczó (52.), Nagy (72.)

Lóczi Péter: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, hatalmas lelkierőről tettünk tanúbizonyságot! Háromszor is hátrányba kerültünk, de végül sikerült fordítanunk, amit a nagyszerű és hatékony támadójátékunknak köszönhettünk. Könnyű gólokat ajándékoztunk az UTE-nek, hátul bizonytalanok, és pontatlanok voltunk, ezen sürgősen javítanunk kell, védőink nem értették meg egymást, sok technikai hibával játszottak. Viszont a helyzetkihasználásunk és a második félidei támadójátékunk az nagyon jól működött, gyors támadóink kombinatív támadó futballal rukkoltak elő.

Szerző: KTE/kteakademia.hu