Megvan az első pont az U15-nek, a végén vérzett el az U14

Az UTE volt az ellenfél.

A KTE LA U15 és U14 ezúttal hazai mérkőzést játszott, ellenfelünk az UTE volt. Az U15 közel állt első győzelméhez, végül be kellett érniük a döntetlennel, míg az U14 kétgólos hátrányból is visszakapaszkodott, azonban a hosszabbításban kicsikarták a győzelmet a vendégek.

U15: KTE LA – UTE 2-2 (1-1)

U15 I. osztály, 10. forduló

KTE: Kőrösi – Gondi, Benke, Kovács P., Ruzsa – Horváth, Kónya – Karsai, Átrok, Erhardt (Szekeres 59.) – Fekete (László 79.).

Gól: Kovács P. (30.), Horváth (53.) ill. Hajnal (40.), Hujbert (78.)

Szabó Tibor: Az első félidőben nagyon jól játszottunk, de nem tudtunk előnyhöz jutni. A második félidőben 2-1 után lezárhattuk volna a mérkőzést, de nem tettük, így a mérkőzés végén a mindent egy lapra feltevő ellenfél egyenlíteni tudott.

U14: KTE LA – UTE 2-3 (0-1)

U14 I. osztály, 10. forduló

KTE: Radnóti – Tóth L., Szűcs, Jócsák (Nagy K. 41.), Gyapjas – Farkas, Hajnal – Fodor (Horváth 53.), Illyés, Balla – Kárpáti (Nagy Á. 53.).

Gól: Ilyés (70.), Balla (79.) ill. Balogh (40., 82.), Segal (44.)

Paksi Péter: Fordulatos, jó iramú meccset vívtunk, amit egyéni hibáink miatt nem tudtunk megnyerni. Kétgólos hátrányból visszajöttünk, mert kondícióban is és játékban is felülmúltuk az UTE-t! Az új szabály, illetve a játékvezető remek helyezkedése azonban lezárta a meccset. Rendkívül csalódott vagyok.

Az U14-es mérkőzésről Kátai Csaba készített fotókat, ezek ITT tekinthetőek meg!

Szerző: KTE/kteakademia.hu