Megvan a harmadik sikere az U14-nek, nem jön a pont az U15-nek

Egy győzelem, egy vereség a Vasas ellen.

A KTE LA U15 és U14 a Vasast fogadta az élvonalban, a felek végül egy-egy győzelemmel gazdagodtak ebben a körben. Az U15 továbbra sem tudott pontot szerezni, az U14 harmadik sikerének örülhetett.

Az U15-ös meccsen nem született gól az első játékrészben, a vezetést végül a Vasas szerezte meg a 67. percben. Egy labdaszerzés után a bal oldalon vezettek akciót, középre ívelt labdájukba ugyan Kőrösi még belekapott, de a hosszú Kecskés már közelről a hálóba lőtt. Alig négy perc elteltével megduplázta előnyét ellenfelünk, egy balról középre lőtt szabadrúgás megpattant a sorfalon, ami így pont a középen berobbanó Szendeffnek volt jó. A 77. percben ugyan Benke egy felívelés után a kapuba talált, de egyenlíteni már nem sikerült.

Az U14-es találkozót a vendégek kezdték jobban, fölényük a 12. percben góllá is érett, egy szöglet után voltak eredményesek. A 33. percben jött az egyenlítő találat, egy nagyon szépen felépített akciót vittünk végig, Farkasnak már csak az üres kapuba kellett gurítania öt méterről. A mérkőzés nyitott maradt egészen a hajráig, amikor végül mi szereztük meg a győztes gólt, ismét jól bontottuk meg a Vasas védelmét, ziccerünket Tóth László váltotta gólra.

U15: KTE LA – Vasas 1-2 (0-0)

U15 I. osztály, 7. forduló

KTE: Kőrösi – Szekeres, Benke, Kovács, Ruzsa – Karsai (Fekete 51.), Erhardt (Baranyi 65.), Horváth, Kónya (Bálint 51.) – Átrok, Mahler (László 57.).

Gól: Benke (77.) ill. Kecskés (67.), Szendeff (71.)

Csima Gyula: Játékban folyamatosan javulunk, jól dolgokat csinálunk, de a hibáinkat rendre bünteti az ellenfél. Ez most a második félidőben jött ki, elkerülhető gólokat kaptunk, még akkor is, ha a Vasas abban az időszakban nagy nyomást is gyakorolt ránk.

U14: KTE LA – Vasas 2-1 (1-1)

U14 I. osztály, 7. forduló

KTE: Radnóti – Tóth L., Jócsák, Szűcs, Tóth B. – Farkas, Hajnal – Fodor, Ilyés (Gyapjas 65.), Balla – Kárpáti (Nagy Á. 58.).

Gól: Farkas (33.), Tóth L. (70.) ill. Mérey (12.)

Paksi Péter: Bravúr a sokkal esélyesebb Vasas ellen! Hátrányból fordítottunk, végig sokat futva, remekül védekezve. Különösen örömteli, hogy erővel is végig bírtuk, kevés lehetőséget adva a vendégeknek a gólszerzésre.

Szerző: KTE/kteakademia.hu