Megint jól ment idegenben az U14-nek, fájó U15-ös vereség

Debrecenben léptek pályára csapataink.

A KTE LA élvonalban szereplő korosztályos csapatai a DVSC-DLA otthonában léptek pályára. Az U14 megint nyerni tudott idegenben, az U15 jó játéka ellenére is pont nélkül maradt.

Az U14-es mérkőzésen az első félidőben mindkét csapat előtt adódtak sanszok, a jeget végül Kárpáti találatával mi törtük meg közvetlenül a szünet előtt. Fordulás után a stabil és fegyelmezett védekezésre is szükségünk volt ahhoz, hogy elvigyük a három pontot Debrecenből. Az U15-ös meccsen bő félóra elteltével szereztek vezetést Csima Gyuláék, de erre szinte azonnal érkezett is a debreceni válasz. A második félidőben sokáig nem született gól, de a hajrában végül a hazaiak vitték be a mindent eldöntő találatot.

U15: DVSC-DLA – KTE LA 2-1 (1-1)

U15 I. osztály, 4. forduló

KTE: Kőrösi – Benke (Szekeres 24.), Gondi, Kovács, Ruzsa – Kónya, Horváth, Vincze (Bálint 58.) – Fekete, Átrok – Karsai (Mahler 48.).

Gól: Jaczkó (32.), Szakács (70.) ill. Horváth (31.)

Csima Gyula: Sokkal jobban működött a játékunk, mint az eddigi meccseken, az eredmény ellenére azt mondhatom, hogy most nyújtottuk a legjobb teljesítményt. Nagyon jó Debrecennel találkoztunk, de véleményem szerint két szituációban olyan döntéseket hoztak a játékvezetők, ami miatt mindenképpen hiányérzet maradt bennem.

U14: DVSC-DLA – KTE 0-1 (0-1)

U14 I. osztály, 4. forduló

KTE: Radnóti – Tóth L., Jócsák, Szűcs (Nagy B. 73.), Tóth B. – Farkas, Hajnal – Fodor, Illyés, Balla (Nagy Á. 55.) – Kárpáti (Horváth 82.).

Gól: Kárpáti (40.)

Paksi Péter: Végig fegyelmezetten és jól futballoztunk, az első félidőben veszélyesen is. Több lehetőségünk közül egyet sikerült gólra váltanunk, előnyünket a második félidőben sikerült megőriznünk.

Szerző: KTE/kteakademia.hu