Meg sem állt a végső sikerig az U12

Az Elekes József Emléktornán.

Az U19-hez hasonlóan a KTE LA U12 is a ceglédi Elekes József Emléktornán vett részt hétvégén. Másolták a fiatalok az idősebbek teljesítményét, mindkét kerettel a döntőig jutottak, így házon belül dőlt el az aranyérem sorsa.

A fináléban a fehér csapat legyőzte a lilát, így az arany és az ezüst is a kecskeméti játékosok nyakába került. Nem mellesleg három egyéni díjat is magukkal vihettek a gyerekek: Beszedics Viktor lett a gólkirály, Lajter Kristóf a legjobb játékos, míg Scheiner Zsombor a torna kapusa.

– 16 csapat vett részt a tornán, nagyon jó szervezés mellett két részre bontottuk a keretünket. Mindkettő meggyőző játékkal jutott el végül a döntőig, ott a fehérek nyertek 5-1-re. Büszke vagyok a gyerekekre a mutatott játék és a hozzáállás miatt is – értékelt Filus Gábor.

Szerző: KTE/kteakademia.hu