Még mindig veretlen az U19

Ráadásul egy újabb élcsapattal játszottak.

A KTE LA U19 tovább folytatta jó formáját a bajnokságban, Lóczi Péter együttese ezúttal az ötből négy meccsét megnyerő Paksot fogadta. A mieink sokáig vezettek a találkozón, de a végén a nagy erőket mozgósító vendégek egyenlíteni tudtak.

Az első félidőben egyértelműen a kecskeméti akarat érvényesült a pályán, több veszélyes támadást is vezettünk, majd a 21. percben meg is szereztük a vezetést. Faragó lövését elsőre még védte a kapus, de a kipattanót Szalai már bevágta. Fordulás után a Paks tudta ránk erőltetni az akaratát, aminek a hajrában lett meg az eredménye, egy pechesen megpattanó szabadrúgás csapta be Berta kapust a 82. percben.

U19: KTE LA – Paks 1-1 (1-0)

U19 II. osztály, 6. forduló

KTE: Berta – Richter, Barkóczi, Szabó G., Edmilson (Jáger 46.) – Hirman, Daróczi – Faragó, Fekete M. (Pomozi 63.), Perlaki (Busa 68.) – Szalai.

Gól: Szalai (21.) ill. Bognár (82.)

Lóczi Péter: Nagyon jó mérkőzést játszottunk a jó erőkből álló Paks ellen, az első félidőben mi, a másodikban ők domináltak, így igazságos a döntetlen. A mérkőzés irama, dinamikája a felnőtt futballhoz közelített, mindkét csapat kitett magáért. Játékosaim mindent megtettek a győzelem megszerzésért, büszke vagyok rájuk!

Szerző: KTE/kteakademia.hu