Máté Zsolt is berobbanhat az NBI-be

Korábbi kecskeméti akadémista mutatkozott be az NBI-ben.

Egy újabb kecskeméti nevelésű és kötődésű játékos mutatkozhatott be az NBI-ben, Máté Zsolt még a válogatott szünet előtt, az Újpest FC – Budapest Honvéd (2-3) találkozón kapott helyet a lilák kezdőjében.

A szabadszállási születésű játékos 2008-ban került a KTE kötelékébe, majd egészen 2014 nyaráig futballozott a kecskeméti akadémián. A tehetséges játékosra éppen a Honvéd csapott még le ekkor, a Magyar Futball Akadémián végül három szezont töltött el, az utolsó évben már az NBIII-as felnőtt bajnokságban. Innen igazolt Újpestre 2017-ben, ahol első két évében a tartalékoknál szerepelt, a fordulópont ezen a nyáron jött el számára. Nebojsa Vignjevics négyszer is meccskeretbe tette, majd a Honvéd ellen a kezdőbe jelölte.

A 21 éves védő 67 percet kapott a bemutatkozás alkalmával, amihez ezúton is gratulálunk neki!

Szerző: Nyitray András (fotó: ujpestfc.hu)