Második hely a Csikós József Emléktornán

Jól szerepeltek a picik. 

Pelikán István U9-es lurkói ezúttal egy kiskunfélegyházi emléktornán vettek részt, ahol igazán pozitív élményekkel gazdagodva, második helyen fejezték be a napot.

A 10 csapatos tornán 2 csoportba osztották a résztvevőket, a KTE LA a Kiskőrös, a Kunszállás, a KHTK „A” és a Tiszaalpár társaságában küzdhetett a továbbjutásért. A csoportelsőséget végül 3 győzelemmel és 1 döntetlennel sikerült kiharcolni, amit rögtön a döntő követett. A fináléban szoros mérkőzésen az SC Hírös-Ép bizonyult jobbnak, így második helyen végeztünk.

Pelikán István értékelése:

„Nagy dicséret illeti a játékosokat, mert hozzáállásuk és akaratuk minden mérkőzésen maximális volt. Hatalmas akarattal, lendületes és fegyelmezett játékkal szereztük meg a csoportelsőséget, majd a döntőben sem vallottunk szégyent. Technikailag, illetve a megfelelő döntéshozatalban még sokat kell fejlődnünk, a letámadás viszont jól ment, rengeteg labdát szereztünk az ellenfél térfelén, amiből helyzeteket tudtunk kialakítani. Bízunk a hasonló folytatásban! A torna válogatottjába beválasztották Bódog Jánost, a legjobb kapus Faragó Balázs lett.”

A csapat tagja: Bódog János, Faragó Balázs, Madócs Kevin, Csorba Kevin, Darányi Botond, Oláh István, Nagymihály Áron

Szerző: KTE/kteakademia.hu