Kikapott az U19, ikszelt az U17.
Akadémia szekciónk három csapata közül ezúttal az U16 tudott nyerni, mely így továbbra is vezeti a tabellát. Az U19 szoros meccsen maradt alul, az U17 igazságos döntetlent ért el Szegeden.
U19: KTE LA – Békéscsaba 0-1 (0-1)
KTE: Sólya – Vincze, Ónodi (Petrovits 70.), Iványi, Kovács M., Hajma (Détári 40.), Sódar, Supka (Batfalszky 53.), Szabó B. (Csorba 53.), Köblös, Lőrincz J. Vezetőedző: Lóczi Péter
Gól: Oláh (16.)
Lóczi Péter: – Egész mérkőzésen próbáltunk irányítani és kezdeményezni, főleg az első félidőben működött ez. Több pontrúgást és lehetőséget is ki tudtunk alakítani a vendég csapat kapuja előtt. A második félidőre kiegyenlítődött a játék, a kapuk nem forogtak veszélyben. A Békéscsaba egy kontra végén betalált az elején, ezzel el is döntötte a pontok sorsát. Meg kell tanulniuk a játékosainknak, hogy hazai pályán ilyen mérkőzéseken minimum egy pontot meg kell szerezni. Túlságosan könnyen adtuk meg magunkat, főleg a védekezésbe való átmeneteknél.
U17: Szeged-Csanád GA – KTE LA 2-2 (0-1)
KTE: Lázár – Lippai, Csernák (Fodor 81.), Brada, Mátyás, Varga J., Mező (Hegedűs 90.), Pál, Kaldenecker, Somodi (Laczkó 73.), Gartner (Beck 73.). Vezetőedző: Csima Gyula
Gól: Radnai (51.), Erőss (57.) ill. Pál (43.), Beck (77.)
Csima Gyula: — Két azonos képességű, felfogású, illetve hasonló játékrendszerű csapat kiváló mérkőzést játszott. Sem az iramra, sem a játékosok hozzáállására nem lehetett panasz. Mi az átlagosnál több technikai hibát vétettünk, ezért hiányzott a játékunkból a folyamatosság. Teljesen reális eredmény született.
U16: Békéscsaba – KTE LA 1-4 (1-1)
KTE: Endre – Polgár (Szenczy 82.), Csizmadia, Rau, Bartus, Vizer (Csordás 55.), Banai (Ronkó 46.), Fricz (Paor-Smolcz 55.), Házi, Deák, Kincses (Turóczy 79.). Vezetőedző: Dócs Dániel
Gól: Stumpf (32.) ill. Házi (41., 87.), Kincses (71., 78.)
Dócs Dániel: — Nagyon kellemetlen ellenfél ellen tudtunk nyerni. Folyamatosan ívelgettek és a második labdákat próbálták összeszedni, ami az első félidőben működött is nekik, pedig erre készültünk. Meg is szerezték a vezetést egy beívelés után, de még a félidő vége előtt tudtunk egyenlíteni. Fordulás után már jobban tudtuk irányítani a mérkőzést, és a cserék is friss lendületet hoztak a játékba. Kicsit több egyéni hibával játszottunk, mint megszokott tőlünk, de végül kijött a különbség. Örülök, hogy hátrányból tudtunk fordítani, ez mutatja a csapat erejét. Pontosabban és agresszívabban kell legközelebb játszanunk. A mérkőzés legjobbja a két gólt és egy gólpasszt jegyző Kincses Károly volt, illetve Ronkó Márkot emelném még ki, aki csereként beállva osztott ki két gólpasszt.
Szerző: KTE/kteakademia.hu