Eredmények.
U12-től U19-ig minden korosztályos csapatunk bajnoki meccset játszott hétvégén. Az akadémia szekcióban az U16 rangadót veszített a Mészöly Focisuli ellen, az U15 viszont nyert, így már 6 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot.
U19: Szolnok – KTE LA 1-1 (1-0)
KTE: Sólya – Varga J. (Petrovits 64.), Vincze, Ónodi, Iványi, Kovács M., Hajma (Kaldenecker 46.), Fajt, Tóth F., Köblös, Lőrincz (Hegedűs 46.). Vezetőedző: Lóczi Péter
Gól: Finta (25.) ill. Kaldenecker (47.)
Lóczi Péter: – Jól kezdtük a mérkőzést, helyzetet alakítottunk ki egyből, majd több átlövéssel és pontrúgással veszélyeztettük a hazaiak kapuját. Egy egyéni könnyelműség miatt hátrányba kerültünk, de nem adtuk fel, jó játékkal és hatalmas küzdéssel ki tudtunk egyenlíteni. Sőt, a mérkőzés végén még a győzelem megszerzése is összejöhetett volna, ha egy kicsit koncentráltabbak vagyunk. Büszke vagyok a csapatra, nagyon akarták a srácok a sikert. Most is öt darab U17-es korú játékos lépett pályára, külön köszönet nekik, hogy rendszeresen segítik csapatunkat!
U17: KTE LA – DEAC 6-2 (6-0)
KTE: Kálmán – Lippai (Csorba 76.), Filus (Gartner 69.), Brada, Mátyás, Varga J., Somodi, Baranyi (Csernák 56.), Pál (Beck 56.), Kaldenecker, Mező (Petrovits 76.). Vezetőedző: Csima Gyula
Gól: Tóth B. (10. – öngól), Pál (13.), Varga J. (25., 41.), Kaldenecker (31., 45.) ill. Hegedűs (51.), Vass (72.)
Csima Gyula: – A körülményekhez képest extra első félidőt produkáltunk, de a második játékrészben mutatott teljesítmény számomra érthetetlen. Ennek ellenére Varga Roland és Kaldenecker Ármin kiváló teljesítményt nyújtott.
U16: KTE LA – Mészöly Focisuli 2-3 (1-1)
KTE: Endre – Polgár (Turóczy 71.), Banai, Rau, Bartus, Csordás (Szenczy 87.), Ronkó, Paor-Smolcz (Vizer 77.), Házi, Deák, Kincses (Fricz 71.). Vezetőedző: Dócs Dániel
Gól: Házi (28.), Deák (72.) ill. Farkas (20.), Matuz (79.), Sinka (91.)
Dócs Dániel: – Nem érdemeltünk vereséget, noha igaz, hogy sokkal több egyéni hiba volt a játékunkban ezúttal. Sok szituációban rossz döntéseket hoztunk, ezt a mérkőzést most mi veszítettük el. Az első félidőben több helyzetet is kialakítottunk, ziccereket alakítottunk ki, amikből gólokat kellett volna szerezni, akkor már az első félidőben lezárhattuk volna a mérkőzést. Focizni csak mi akartunk, és voltak periódusok, amikor az akaratunkat rá tudtuk erőltetni ellenfelünkre, sok labdát szereztünk térfelükön. A hajrában ugyanakkor kettő szabadrúgás utáni kavarodásból megfordították a meccset.
U15: KTE LA – Mosonmagyaróvár 2-1 (2-1)
KTE: Tornyai – Boros, Csóka, Kriskó, Császár (Berta 72.), Takács (Nagymihály 41.), Doszpod (Rózsa 68.), Kárász, Bartucz, Bagi (Madarász 80.), Horváth Sz. (Czibók 68.). Vezetőedző: Torbavecz Tamás
Gól: Horváth Sz. (20.), Bartucz (33.) ill. Weimann (29.)
Torbavecz Tamás: – Az első félidőben jó felfogásban játszottunk. A második félidőben megvoltak az esélyeink, hogy lezárjuk a meccset, de nem sikerült. Kombinatív játékból kellett volna több. Összességében gyengébb meccsünk volt, de kiemelem a győzni akarást, aminek köszönhetően nehezen, de elértük célunkat. A mérkőzés legjobbja Bartucz Natan volt.
U14: Nyíregyháza – KTE LA 5-0 (1-0)
KTE: Scheiner – Ferrari-Cupilli, Hoffman, Kern (Kovrig 70.), Radolfi (Lévay 70.), Füleki, Bovier, Komonyi (Meleg 41.), Dunai (Técsi 50.), Eiler, Gál. Vezetőedző: Filus Gábor
Gól: Tóth R. (38., 65., 73.), Kömlei (46.), Tamás (50.)
Filus Gábor: – Mentálisan, akarati tényezőkben és küzdeni tudásban a csapat a legrosszabb arcát mutatta. Rengeteg labdát veszítettünk a védekező zónában és a középpályán is, amivel még segítettük is ellenfelünk játékát. Ezen már változtatni nem tudunk, de nagyon szeretnénk javítani a következő meccsen.
U13: KTE LA – Vasas 2-3
KTE: Molnár B. – Gyenes B., Polereczki, Pálnok, Paor-Smolcz, Géró, Ilyés, Bisztricsány, Eiler. Csere: Körtési, Kiss Z., Gyenes G., Pap, Bárány, Kenderes, Mészáros. Vezetőedző: Benke József
Gól: Eiler (66.), Bisztricsány (72.) ill. Honfi (41.), Kulcsár (44.), Pálmai (67.)
Benke József: – Egy negyednyi rövidzárlat elég volt ellenfelünknek, hogy nyerjenek. Bátran játszottunk, sok helyzetet ki tudtunk alakítani, ezeket nagyobb hatékonysággal kell értékesíteni, hogy a magunk javára tudjuk fordítani az eredményt. Védekezésünk rendben volt, sok labdát tudtunk szerezni, valamint a párharcok nagy részét is megnyertük.
U12: KTE LA – Vasas 1-6
KTE: Galambos – Börönde, Lévai, Ben Rached, Alács, Koller, Vaskó, Ömböli, Rápolti. Csere: Csenki, Schóber, Csehó, Liptai O., Liptai Á., Verebes, Gyovai, Mészáros, Dobos. Vezetőedző: Pelikán István
Gól: Börönde (21.) ill. Pauljevic (11., 78.), Demeter (39., 62., 70.), Laczkó (47.)
Pelikán István: – A bajnokság egyik legjobb csapatával mérkőztünk meg. Szorossá tudtuk tenni a mérkőzést a feléig. Biztató volt a játékunk a következő időszakra nézve. Ezután egyre jobban használta ki ellenfelünk a helyzeteit. Az utolsó negyedben most is többet hibáztunk, megérdemelten vitte el a három pontot a Vasas.
Szerző: KTE/kteakademia.hu