Major Szabolcs a KTE LA legeredményesebb játékosa

A bajnokságban is élen áll. 

A bajnokság végén megnéztük azt, hogy kik a leggólerősebb játékosai a KTE Labdarúgó Akadémiának. A mezőnyből abszolút kilóg Major Szabolcs, aki az U16-os bajnokság góllövőlistáját is nagy fölénnyel vezeti.

Major Szabolcs (fehérben) nagyon elkapta a fonalat ősszel

Az U19-es együttesben nincs olyan vérbeli gólvágó ebben a szezonban, mint tavaly Bozsik Máté, a centerposzton többnyire így Antal Krisztiánt szerepelteti Csordás Csaba. Ezt eddig 4 góllal hálálta meg a játékos, rajta kívül Török László is ennyi találatig jutott. Az U17-es korosztályban két támadónk is eredményesen futballozik, Faragó Bence 9, Szalai József 7 gólnál tart. Ki kell emelni a csapatkapitányt is, hiszen Száhl Péter védőként lőtt 5-öt, ami mindenképpen elismerést érdemel.

Akadémiánk leggólerősebb játékosa Major Szabolcs lett ősszel, aki elévülhetetlen érdemeket vállalt abban, hogy az U16-os csapat 9 pontos előnnyel mehessen téli szünetre. 15 bajnokin 22-szer volt eredményes, és a gólpasszokat nem is említettük. Egyértelműen vezet házon belül, de a bajnokság góllövőlistáján is, a második helyezett 7 góllal van lemaradva tőle.

Az U15-ös és U14-es korosztály az élvonalban szerepel, így különösen szépen muzsikál Goretich Gergő, aki 12 góljával a harmadik legeredményesebb játékosok közé tartozik a ligában, csak hárman voltak nála többször eredményesek. Jó teljesítményének elismeréseként az utánpótlás-válogatottba is meghívót kapott novemberben. Az U14-es csapat ősszel még inkább szokta a ritmust, náluk Majoros Benjámin tűnt ki 5 góljával. A régiós bajnokságban harmadik helyen áll az U13-as együttes, ahol Ballal Dániel és Tóth László muzsikáltak ezen a fronton a legjobban, nekik 8-8 góljuk van eddig. Az U12-ben Nagy Bence 9 gólja volt elég a csapaton belüli első helyhez.

A KTE LA házi góllövőlistája (2018 ősz):

22 gólos: Major Szabolcs (U16)

12 gólos: Goretich Gergő (U15)

9 gólos: Faragó Bence (U17), Nagy Bence (U12)

8 gólos: Balla Dániel, Tóth László (mindkettő U13)

7 gólos: Szalai József (U17), Bodor Zoltán (U16)

5 gólos: Száhl Péter (U17), Bányai Dániel (U16), Lengyel Szabolcs (U15), Majoros Benjámin (U14), Doktor Ádám (U12)

4 gólos: Antal Krisztián, Török László (mindkettő U19), Gyarmati Ferenc (U15), Lőrincz Mátyás (U12)

Szerző: KTE/kteakademia.hu