Lóczi Péter továbbra is az egyéni fejlődést helyezi előtérbe

U19-es értékelő

A bajnokságok végeztével megkezdjük szokásos őszi értékelőink sorát, elsőként az U19-es korosztály vezetőedzőjét, Lóczi Pétert kérdeztük. 

Miként értékelnéd összességében a bajnoki szereplést?

Amennyiben szigorúan a jelenlegi helyezésünket nézzük, akkor el lehetünk keseredve, de nagyon sok olyan pozitívum és fejlemény volt ebben a félévben, ami bizakodásra ad okot. A 13. helyről fordulunk, ami abból a szempontból csalódás, hogy az 5-8. helyet céloztuk meg nyáron.

Milyen erősségeit emelnéd ki a csapatnak, miben kell feltétlen javulni tavaszra?

Az őszi szereplést két részre kell bontanunk értékelés és teljesítmény szempontjából is. Az első 7 meccsen nagyon jól szerepeltünk, 11 pontot gyűjtöttünk, a tabellát vezető Pakssal, és a 2. helyezett Péccsel is döntetlent játszottunk, ráadásul stabilak voltunk támadásban és védekezésben is. Nagyon jól néztünk ki, mint csapat, olyan csapat, mely a pontokat is bőszen gyűjtögeti a meggyőző játék mellett. A bajnokság második felére eredményesség tekintetében rossz visszagondolni, visszanézni, hiszen csak 2 döntetlenre futotta. A csapatjáték, a támadásépítés, a játékszervezés ekkor is jól működött, sokszor ellenfeleink fölé nőttünk, de a helyzetkihasználásunk nem működött, a támadóharmadban nem voltunk kellően élesek és határozottak. Ebben feltétlen javulnunk kell! Emellett a védelmünk az utolsó mérkőzéseken nem állt a helyzet magaslatán, nagyon sok gólt kaptunk, ebben egyéni és csapatszintű védekezési hibák voltak, ami ebben a korban már nem nagyon férhet bele. Ezek a súlyos egyéni hibák nem a képesség hiányából jöttek, hanem a rossz koncentráció és figyelmetlenség hozta őket, tehát simán javíthatóak, de éppen ezért nagyon bosszantóak is! Ami erősségünk volt egész évben – és erre vagyok a legbüszkébb – az az, hogy végig próbáltunk dominálni, nem engedtek a játékosok a rövid passzos, kombinatív támadófutballból, próbálták játszani a saját játékukat. Gondolva itt a labdakihozatalon alapuló, kreatív, sok elmozgásos játékszervezésre, illetve a támadások pontos befejezésére. Amit még szeretnék kiemelni, az az, hogy a játékosok végig sportszerűen, egymást bíztatva viselkedtek, hisznek magukban és az akadémiában. Bízunk benne, hogy szebb és eredményesebb tavasz elé nézünk. Rengeteget tesznek érte, ez a sok befektetett munka meg fog térülni!

Kik teljesítettek a legjobban, kiket emelnél ki?

Az eredménytelenség ellenére sok játékost ki tudok emelni, akik vagy a teljesítményükkel, vagy a példás mentalitásukkal a társaik és a mezőny fölé emelkedtek. Gondolok itt Szabó Gergőre, aki a védelem vezére volt, 4 poszton is játszott, de mindenhol tudása legjavát próbálta nyújtani. Nem beszélve arról, hogy csapatkapitányként a meghosszabbított jobb kezem is volt a pályán, a többiek felnéztek rá, mentek utána. Ki szeretném emelni Richter Tamást és Daróczi Dominikot is, akik minden meccsen játszottak, a húzóemberek közé tartoztak, és akadt ugyan jobb és gyengébb meccsük is, de az akaraterejük, győztes hozzáállásuk példaértékű volt. Még nem dolgoztam ennyire elhivatott és alázatos sportemberekkel, kívánom nekik, hogy maradjon meg bennük ez a győzni akarás, és ez a töretlen hit céljaik elérésében! Kiemelném Edmilsont és Barkóczi Ádámot is, ők is a megalkuvást nem tűrő alázatot képviselték, minden meccset végig daráltak, végig dolgoztak, illetve Faragó Bencét, aki az utolsó meccsekre nagyon feljavult. Jó teljesítményével, és tőle nem megszokott jó mentalitással lépett pályára. Benne sokkal több van, ezt ő is, és mindenki más is tudja, minden rajta múlik! A házi gólkirályunk Perlaki Szilárd lett, akit 2 év bolyongás után sikerült visszaigazolnunk. Óriási lemaradással küzdött, és küzd most is. 6 góllal zárt, még ugyanennyi benne maradt, de a képességei sokkal többre predesztinálják, bízom benne, hogy tavasszal még többet tud kihozni magából.

Mi a tavaszi cél?

Tavasszal szeretnénk előrébb lépni a tabellán, ami egyáltalán nem lehetetlen, egy jó felkészülés ebben sokat segíthet, sérültjeink lassan visszatérnek, többen leszünk, erősebbek leszünk! Ennél sokkal fontosabb, hogy egyénileg fejlődjön mindenki, szeretnénk játékosokat adni a KTE felnőtt keretébe. Ez természetesen nagyon sok mindenen fog múlni, de azért dolgozunk, és azon vagyunk a játékosokkal együtt, hogy minél több saját nevelésű kecskeméti akadémista mutatkozhasson be a mindenkori felnőtt csapatban. Az akadémia célja az, hogy egyéneket neveljünk, a felnőtt profi futballba integráljunk a játékosokat, ezt tartjuk szem előtt, nem a pillanatnyi állapotot és helyzetet. Ettől függetlenül természetesen mindent megteszünk, hogy csapatszinten is eredmények legyünk, és csapatjátékunk még tovább fejlődjön.

Képzés területén voltak-e kitűzött célok, azok mennyiben valósultak meg?

Képzési területen minden irányvonalat próbáltunk betartani, gondolok itt az első csapattal való kapcsolatra, játékos áramoltatásra, illetve az erőnléti és futballszakmai vonalra is. Nehéz félévünk volt, mert nyáron különböző okok miatt 8 játékos távozott az U19-ből, ráadásul mindannyian meghatározó, tehetséges játékosok voltak, illetve még most is azok. Sokszor kis létszámban dolgoztunk, de a játékosok motiváltsága és a fejlődni akarása mindennél többet jelentett számomra, így teljes erőbedobással sikerült végrehajtanunk az akadémia által előírt heti periodizációt. A kitűzött célunk a korosztály játékosainak felfelé játszatása volt, ez Fehér Csanád és Hirman Kristóf személyében megvalósult, tavasszal szeretnénk még több játékost feltolni a felnőtt kerethez. Karriertervezésben is próbálunk segíteni a kiöregedő játékosainknak, ebben még kell fejlődnünk, de minden segítséget megpróbálok megadni én is és az akadémia is, hogy megfelelő kimentben részesüljön mindenki.

Mikor kezditek a felkészülést?

Január 13-án kezdődik a felkészülésünk, több edzőmeccs és teremtorna is szerepel a programunkban. Tervezünk igazolásokat, visszaigazolásokat, illetve szeretnénk több U17-es játékost is felhozni edzésre és meccseke is, ezzel is elősegítve a tehetséges játékosok minél gyorsabb fejlődését.

Szerző: KTE/kteakademia.hu