Lezártuk az évet

Megtartotta évzáróját az akadémia.

A KTE LA növendékek számára december 12-én hivatalosan is véget ért az év, hiszen a legjobbak díjazásával, illetve az év értékelésével lezártuk 2019-et.

A gyerekeket Telek Zoltán ügyvezető köszöntötte elsőként, aki mindenekelőtt megköszönte a gyerekek, a stáb és a szülők egész éves munkáját és szerepvállalását. Beszédében azt is elmondta, hogy idén is sikerült javítani az infrastruktúrát, hiszen a 2-es és 3-as pálya felújításának 2020-ban már a gyerekek lesznek haszonélvezői. A KTE LA vezetésében egy kisebb változás is lesz, Telek Zoltán januártól csak a felnőtt csapat ügyvezetői posztját viszi tovább, az akadémiát az eddigi ügyvezető-helyettes, dr. Filus Andor irányítja 2020-tól. Telek Zoltán után Szabó Tibor folytatta a szakmai értékeléssel, aki minden csapatra kitért pár szóban, a legkisebbektől a legnagyobbakig. A csordultig megtelt teremben a gyerekek egymást is hangosan megtapsolták.

A csapatok értékelése után jöhetett az évzáró legfontosabb része, a legjobbak díjazása. Idén is az edzők szavazatai alapján választottuk meg a korosztályos csapatok legjobbjait, illetve kiosztásra került a legjobb kapusnak járó Tasnádi-díj, illetve az év játékosának járó Talentum-díj.

A KTE LA legjobbjai 2019-ben:

Talentum-díj: Gyarmati Ferenc (U16)

Tasnádi-díj: Radnóti Dániel (U14)

U19: Szabó Gergő

U17: Csúri Dájmond

U16: Heidrich Bence

U15: Átrok Zalán

U14: Szűcs Szilárd

U13: Gál Zsombor

U12: Baranyi Zétény

U11: Németi Nataniel

U10: Bódog János

U9: Szőke Zoltán

U8: Farkas Zétény

U7: Ilyés Benedek

A díjazásokat egy meglepetés produkció követte, Csongrádi Béla bűvész a kicsiket és a nagyobbakat is bevonta műsorába, nagy sikert aratva. Az év zárásaként aztán most is ajándékkal búcsúztunk el játékosainktól, aminek a téli felkészülés alatt alighanem nagy hasznát látják majd, hiszen kesztyűt és sapkát kaptak ezúttal a gyerekek, amit edzőiktől vettek át.

Minden játékosunknak, illetve a szülőknek is meghitt ünnepeket, jó pihenést, sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk! Hajrá KTE!

Szerző: KTE/kteakademia.hu