Lakiteleken is elindult a tehetséggondozási program

Több településről is érkeztek gyerekek. 

A RUK tehetséggondozási program már a tavalyi évben is eljutott a környező településekre, ez tavasszal sem lesz másként. Czéh László csütörtökön tartotta az első foglalkozást Lakiteleken.

RUK koordinátorunk így értékelte az első tréninget:

„Lakiteleken tartottuk az első idei foglalkozást Kecskeméten kívül, jöttek gyerekek Nyárlőrincről, Tiszakécskéről, Szentkirályról, Tiszaalpárról is többek közt. A gyakorlatok természetesen még kicsit újak voltak a gyerekeknek, de maximális odafigyeléssel, nagy lelkesedéssel végezték azokat. Több 2011-es és 2012-es születésű fiatal is volt a résztvevők közt, ami külön öröm. Sokat kell természetesen foglalkozni velük a jövőben, de az akarat megvan bennük.”

Szerző: KTE/kteakademia.hu