Kovács, Berta, Csúri és Balla a hét legjobbjai

Kovács Peti duplázott. 

Ismét a KTE LA edzők szavazatai alapján állítottuk össze heti toplistánkat, ezúttal négy korosztályos együttesből választhattunk.

Kovács Péter

Csordás Csaba (U19): Kovács Péter (KTE LA – Budai FC 3-1)

„Ismét nagyszerűen futballozott Kovács Peti, aki maximálisan kivette a részét a védekezésből, támadásban gól és gólpassz fűződött a nevéhez.”

Széchenyi Márton (U17): Berta Csaba (Budai FC – KTE LA 1-1)

„Legalább három bravúrt mutatott be a második félidőben, amivel elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy ponttal térhettünk haza.”

Széchenyi Márton (U16): Csúri Dájmond (Budai FC – KTE LA 1-3)

„Kapitányként győzelemre vezette a csapatot a második félidőben, a győztes gólt is ő szerezte. A bajnoki címhez az egész csapatnak gratulálok!”

Bódi Attila (U13): Balla Dániel (Karcag – KTE LA 2-10)

„Jól megtalálta az arányokat az egyéni és a csapatjáték között. Megvoltak a szólói, veszélyes volt a kapura, de emellett sokszor önzetlennek bizonyult, jól szolgálta ki a társakat.”

Szerző: KTE/kteakademia.hu