Az U10 összes mérkőzését megnyerte eddigi legjobb tornáján.
A KTE LA U11 és U10 ezúttal Békéscsabán vett részt régiós Bozsik „A” tornán. A fiatalabbak beállították saját rekordjukat, hiszen minden ellenfelüket legyőzték, de az U11 sem szerepelt rosszul.
Torbavecz Tamás (KTE LA U11) értékelése:
„Tavasszal ez volt a második Bozsik tornánk, ahol kicsit lassan alkalmazkodtunk a műfű után az igazi füves pályához. A Szolnok ellen nem diktáltunk megfelelő tempót, nem volt bennünk kellő vállalkozó kedv, így nem tudtunk élni helyzeteinkkel, ellenfelünk eközben kihasználta hibáinkat, így egygólos vereséget szenvedtünk. A Békéscsaba ellen már jó mentalitásban kezdtünk, gyorsan kétgólos előnybe kerültünk, de a végén nem koncentráltunk eléggé, így ellenfelünk egyenlített. A Nyíregyháza ellen játszottunk a legjobban, gyorsan négygólos előnybe kerültünk, hiába kaptunk a végén két gólt, nagy győzelmet arattunk fizikálisan erősebb ellenfelünkkel szemben. A Debrecen játékosai gyorsabbnak és erősebbnek bizonyultak, bár sokáig jól tartottuk magunkat, végül kikaptunk. Zárásként a DVTK következett, ahol gólerős támadójátékunknak köszönhetően tudtunk nyerni. Elsősorban a támadójátékunk volt erős ezen a napon, egyéni és kombinációs játékkal is jól törtünk be az ellenfelünk védővonala mögé. A következő fordulóban az a célunk, hogy a labdaszerzéseink után pontosabban folytassuk majd a játékot, illetve a kapunk előtt határozottabbak legyünk. Csapatunkból Fürj Bence nyújtotta a legjobb teljesítményt, aki a kiváló támadó játékáért különdíjban részesült.”
Verebélyi Gábor (KTE LA U10) értékelése:
„A csapat minden mérkőzését megnyerte, ezzel idei legjobb eredményét érte el. Az elmúlt időszakban nagyon sok munkát fektettünk a futballunkba, ennek is köszönhető ez a kiváló eredmény, amihez csak gratulálni tudok a srácoknak. Már ez előző tornán is érződött, hogy nagyon jó állapotban vagyunk, akkor nem volt szerencsénk, ezeket a hibákat javítottuk ki azóta Farkas Istvánnal. Most viszont minden összejött, kétszer is hátrányból fordítottunk, a Debrecen ellen 0-2-ről, a Bozsik Akadémiának úgy rúgtunk ötöt, hogy korábban csak döntetlent játszottunk velük maximum. Ezek nagyon biztató dolgok a jövőre nézve.”
Szerző: KTE/kteakademia.hu