Kihasználta a hosszú hétvégét az U9

Több programjuk is volt.

A KTE LA U9 nem unatkozott a hosszú hétvégén sem, a fiatalok több eseményen is megmutathatták magukat.

A gyerekek előbb Dabason vettek részt egy alapítványi tornán, majd a Félegyházával játszottak barátságos meccset, amit aztán egy dunaszerdahelyi nemzetközi torna követett. Dabason meg sem állt a győzelemig csapatunk.

– A nemzeti ünnepen Dabason vettünk részt egy nagyon színvonalas szervezésű tornán, immáron harmadjára. Jó csapatok ellen tudtunk játszani. A meccseket végig kézben tartottuk, mi domináltunk. Sok szép gólt szereztünk kombinatív játékkal, többször egyérintős passzokkal. A döntőben a rendező csapatot sikerült legyőzni, hátrányból fordítva, ami a csapat mentális fejlődését is bizonyítja. Immár másodjára sikerült egymás után egyesületünknek a vándorserleget elhozni. Gratulálunk Mindenkinek – értékelt Pelikán István, a korosztály vezetőedzője.

Vasárnap Tarjányi Bence irányításával ment a társaság edzőmeccset játszani.

– Bátor, kellően agresszív és kombinatív volt a játék. A támadás befejezések gyakran pontatlanok voltak, amit inkább technikai hiányosságok okoztak. Helyezkedési problémák akkor adódtak, amikor olyan pozícióban játszottak a gyerekek, ahol kevesebb a tapasztalatuk. Csapat szintjén jó mentalitás és hozzáállás volt jellemző – mondta a meccsről Tarjányi Bence.

A csapat másik fele Dunaszerdahelyen vett részt egy nemzetközi tornán, ahol új tapasztalatokkal is gazdagodhattak.

– Remek körülmények között játszhattunk a DAC Akadémián, ahol ellenfelünk az MTE, a Fehérvár és a DAC csapatai voltak. Szuper játékkal vetették bele magukat a küzdelmekbe a gyerekek. Remek és magabiztos labdakihozatalokkal építkeztek. Gyorsan és pontosan játszva jutottunk át a középső és a támadó területekbe. Sok sikeres mozgás, elszakadás, beindulás miatt mindig volt kit megjátszani. Emiatt sok helyzetet tudtak kidolgozni és értékesíteni is. Ez a játék végig kitartott és minden mérkőzésen jól működött. Sok gólos, izgalmas mérkőzéseken fejlődhettek ismét a gyerekek. Gratulálunk a hétvégi játékukhoz – tette hozzá Pelikán István.

Szerző: KTE/kteakademia.hu