Az U9 edzőmeccset is játszott.
Három korosztályos csapatunk is tornákon, meccseken vett részt hétvégén, az U11, az U10 és az U9 is pozitív élményekkel gazdagodott.

Az U8-as gárda TK tornán vett részt a III. Kerületi TVE rendezésében, ahol szinte minden meccsét megnyerve, veretlenül zárta az újabb fordulót a KTE LA.
Pászti Botond (U8): – A gyerekek a játék minden elemében nagyszerűen teljesítettek, főként azt emelném ki, milyen bátran és kreatívan játszottak. Öröm volt látni, ahogy változatos, látványos összjátékokkal, illetve egyéni megoldásokkal alakították ki, majd fejezték be támadásainkat. A nap vége felé – ahogy fáradtak lettünk – a csapatjátékunk már kevésbé volt gördülékeny, és néhány hiba is becsúszott. Ennek ellenére a gyerekek hatalmas kitartása átlendítette a csapatot a nehezebb pillanatokon, és végül megérdemelten, veretlenül – hat győzelemmel és egy döntetlennel – hódítottuk el az első helyet. Nagyon büszke vagyok a játékosainkra ezért a kiemelkedő eredményért, de főként azért, ahogyan kitartóan, egymást segítve, igazi csapatként szerepeltek a nap folyamán.
Az U9 egy Dunamenti Ligából elmaradt meccset pótoltak a Honvéd ellen, és ha már összejöttek a csapatok, egy edzőmeccset is játszottak még emellett.
Fűkő Péter (U9): – A Dunamenti Ligában és edzőmeccsen találkozott U9-es csapatunk a Honvéddal. Végig magabiztos, lendületes játékot mutattunk. Letámadásaink nagyon jól működtek, sok labdát szereztünk már az ellenfél térfelén, és ezekből szép támadásokat vezettünk. A gyerekek bátran, kezdeményezően futballoztak, az edzéseken gyakorolt elemek sokszor visszaköszöntek a pályán. Örömteli teljesítmény, ami újabb lendületet ad a folytatáshoz!

Az U11-es együttes kiemelt Bozsikon vett részt, ahol mind a négy meccsüket megnyerték a gyerekek.
Rádi Zsolt (U11) értékelése: – Ismét itthon rendeztünk kiemelt Bozsik tornát, amelyen ezúttal a Szolnok, a Baja, a Kaposvár és a Gyula volt vendégünk. A saját játékunkat tudtuk játszani, de nem a megszokott színvonalon. Kicsit kényelmesek voltak a srácok. Jól védekeztünk, nagyon szép, ötletes támadások után remek gólokat szereztünk. Mind a négy mérkőzést megnyertük, ehhez gratulálok a csapatnak!
Szerző: KTE/kteakademia.hu
















