Kiemelt tornán kaptak lehetőséget a gyerekek

Jól teljesítettek.

A KTE LA U11-es csapat kiemelt MLSZ tornán vett részt ezúttal Békéscsabán, ahol a gyerekek lelkesen és eredményesen futballoztak. Ellenfeleik a Szolnok, a Szeged, a Hódmezővásárhely és a Gyula voltak a házigazdák mellett.

Verebélyi Gábor értékelése: – Nagyon nehezen vettük fel a saját ritmusunkat, ez látszódott is az első mérkőzésen, mivel megnyert csatát veszítettünk el végül a Szolnok ellen. A második, Szeged elleni találkozó egy nagyon jó mérkőzést hozott, mind a két csapat bátor focit játszott, azonban egy Verebes bombával sikerült megnyerni ezt a találkozót. A további mérkőzésekre már sikerült felpörögnünk, magabiztos győzelmeket értünk el. Végre sikerült a labdaszerzés utáni átmeneteket gyorsan végig vinni támadásban, és ebből több nagyszerű gólt szereztünk. Az összes mérkőzésen sorcserével játszottunk, így mindenkinek ugyanannyi játékidő jutott. Minden játékos önmagához képest nagyot lépett előre, aminek az eredménye, hogy az ötből négy találkozót sikerült megnyernünk. Ilyen jó csapat teljesítménynél nagyon nehéz bárkit is kiemelni. Csenki Imre azonban az utóbbi két hétben jól teljesített a kapuban, mezőnyben pedig Lévai Áron munkája példaértékű.

Szerző: KTE/kteakademia.hu