Két tornán vett részt U8-as együttesünk

Jó ellenfelekkel találkoztak.

A KTE LA U8 hétvégén két tornán vett részt, szombaton Baján, vasárnap a Barcelona akadémia tornáján léptek pályára a gyerekek.

Fűkő Péter értékelése:

-Szombaton a csapat egyik fele Bajára látogatott egy meghívásos tornára. A gyerekek szenzációsak voltak, az ellenfeleink mind kiváló játékerőt képviseltek. Az első meccsen a Szeged-Grosics Akadémiával játszottunk egy kiélezett döntetlent, majd a másodikon a Bajával ikszeltünk. A Pécs ezután jobbnak bizonyult nálunk, de az addig veretlen Ferencváros ellen nagyszerű játékkal gyűjtöttük be a pontokat, amivel a dobogó harmadik fokára léphettünk fel. Vasárnap a Barcelona Academy vendégei voltunk, ahol nagyon jól játszottunk a csoportkörben, a Győrt, a Vasast és az Illés Akadémiát is legyőztük, a DVTK-val döntetlent játszottunk. A elődöntőben nagyon izgalmas meccset játszottunk a DVSC-vel, sikerült kiharcolnunk a döntőt, ahol az UTE most jobbnak bizonyult. A gyerekek mindkét napon nagyon odatették magukat, rengeteg helyzetet dolgoztak ki, sokszor nagyon ügyes és jó megoldásokat választottak. Nagyon jó úton járunk, persze tudjuk, hogy még rengeteg lépcsőfok van hátra. Gratulálok mindenkinek, nagyon büszke vagyok a teljesítményekre! Paol Smolc József a gólkirályi címet is megszerezte.

A csapat tagjai: Czéh Kamilla, Bisztricsány Nimród, Ilyés Benedek, Papp Barnabás, Paol Smolc József, Hoffmann Bendegúz, Rácz Kornél, Budai Soma, Körtési Illés, Gyenes Gergő, Gyenes Benett, Molnár Bence, Pálnok Zalán, Kubránszky Gergő, Czár Bojta.

Szerző: Nyitray András