Két bronzéremmel tért haza az U9

Remek hetük volt. 

A KTE LA U9-es csapata előbb a Barca, majd az Óbuda Cupon vett részt az előző héten. A gyerekek remek teljesítménnyel mindkét eseményről bronzéremmel térhettek haza.

Pászti Botond a Barca Cupról:

– A nyitó találkozón több pontatlanság is jellemezte a játékunkat, ugyanakkor örömteli volt látni, hogy egyéni kvalitásainkkal, egy-egy nagyszerű villanással képesek voltunk eldönteni a mérkőzést. A második összecsapáson már sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújtottunk, ezen a mérkőzésen mind hozzáállásban, mind játékminőségben azt az arcunkat mutattuk, amelyre igazán büszkék lehetünk. A harmadik csoporttalálkozót hosszabb várakozás előzte meg, ami sajnos érződött a kezdésen. Tompán, kevésbé élesen fociztunk, ezt pedig ellenfelünk egy labdaszerzés után azonnal ki is használta. A kapu előtt nem voltunk elég hatékonyak, így 1-0-ra kikaptunk, de csoportelsők lettünk. A negyeddöntőben akadtak pontatlan periódusaink, de a fontos pillanatokban elő tudtak lépni azok a játékosok, akik különbséget tudtak teremteni. Az elődöntőben sajnos több olyan hibát követtünk el, amelyeket ellenfelünk könyörtelenül kihasznált. Ami viszont ezután történt, az számunkra legalább olyan értékes, mint maga az eredmény. A gyerekek a csalódást képesek voltak hatalmas motivációvá és küzdőszellemmé alakítani. A helyosztón már a torna legjobb futballját mutattuk. A két nap során egyénileg is rengeteg kiváló teljesítményt láthattunk. Játékosaink bátran vállalták az egy az egy elleni szituációkat, sok kreatív megoldással és nagyszerű meglátással segítették egymást. A csapatjátékunkban is számos ötletes kombinációt, jó ütemű passzt és tudatos támadásépítést fedezhettünk fel. Külön öröm és büszkeség számunkra, hogy a szervezők a sok kiemelkedő egyéni teljesítmény közül csapatunk játékosát, Izsó Vajkot választották a torna legjobb védőjének, ami az egész csapat elismerése egyben.

Pászti Botond arra is kitért, hogy mely területeken kell mindenképpen fejlődni a jövőben:

– A nagyobb téttel bíró mérkőzéseken jelentkező izgalmat és feszültséget szeretnénk a jövőben minél jobban kezelni. Fontos, hogy a kiélezett helyzetekben is megőrizzük a nyugalmunkat, merjünk futballozni, és ugyanazzal az önbizalommal hozzuk meg döntéseinket, mint amikor felszabadultan játszunk. Ha ezen a területen előre tudunk lépni, azzal jelentősen csökkenthetjük a technikai és egyéni hibák számát, és még többször megmutathatjuk azt a játékot, amelyre valójában képesek vagyunk. A torna azonban mindenekelőtt azért marad emlékezetes számunkra, mert a gyerekek megmutatták, milyen erős a versenyzői mentalitásuk. Küzdöttek egymásért, nem adták fel a nehéz pillanatokban sem, és amikor a legjobban kellett, képesek voltak összeszedni magukat. Az elődöntő elvesztése után a lehető legjobb választ adták: a csalódást pozitív energiává alakították, majd a pályán egy fantasztikus teljesítménnyel bizonyították, hogy képesek felállni egy fájó vereség után is. Mérhetetlenül büszkék vagyunk minden egyes játékosunkra – tette hozzá Pászti Botond.

Ezt követően már az Óbuda Cupon vett részt csapatunk, ahol ugyancsak bronzérmes lett:

– Erős mezőnyben mérettethettük meg magunkat, több külföldi csapat és kiemelt akadémia részvételével. A torna során végig magas intenzitással, ellenfeleinket folyamatosan letámadva játszottunk. A kiváló egyéni megoldások mellett a csapatjátékunk is kiemelkedő volt. A nyolccsapatos csoportunkat végig vezetve sikerült kiharcolnunk a továbbjutást, annak ellenére is, hogy az utolsó mérkőzésen vereséget szenvedtünk. Ekkor már érezhető volt csapatunkon az addigi mérkőzések okozta fáradtság. Egy hosszabb szünetet követően a torna legjobb nyolc csapata számára két újabb csoportban folytatódott a küzdelem. Itt ismét magas szinten teljesítettünk, két győzelemmel és egy döntetlennel, a csoportunkat megnyerve jutottunk be a legjobb négy közé. Az elődöntőben ezúttal egygólos vereséget szenvedtünk, így a bronzmérkőzésen az egész nap során szintén nagyszerűen teljesítő Fehérvár ellen léptünk pályára. A hosszú nap ellenére a gyerekek újra nagy energiákat mozgósítottak, és egy rendkívül intenzív, látványos mérkőzésen sikerült megszereznünk a győzelmet, ezzel pedig a bronzérmet. Gratulálunk minden játékosnak az egész napos hozzáállásához és ahhoz az egységes csapatjátékhoz, amit a pályán bemutattak. Rengeteg kiemelkedő egyéni teljesítményt láthattunk, ezek közül végül a torna szervezői egyik kapusunkat, Pintér Benjámint emelték ki, akit különdíjjal jutalmaztak. Köszönjük Kriss Máté edzőkollégának is, hogy elkísért minket, és az edzésekhez hasonlóan ezúttal is aktívan segítette a gyerekeket a torna során. Nagyon büszkék vagyunk erre a közös sikerre, de legfőképpen arra, hogy mindezt ilyen magas minőségű, intenzív és látványos játékkal sikerült elérnünk. Végül szeretnénk hálásan megköszönni a szülőknek is, hogy mindkét tornán teljes erőbedobással a csapat mellett álltak. Köszönjük, hogy velünk tartottak, a pálya széléről végig buzdították a gyerekeket, és a nehéz pillanatokban is erőt adtak nekik. Az a szeretet, lelkesedés és támogatás, amelyet tőlük kaptunk, hatalmas érték számunkra – zárta gondolatait Pászti Botond.

Szerző: KTE/kteakademia.hu