Jól szerepeltünk a Szilády RFC ellen

Jó eredmények a régiós bajnokságban. 

A régiós bajnokságban a Kiskunhalasi Szilády RFC volt a KTE LA ellenfele. Az U13-as korosztály döntetlenre zárt, az U12 azonban magabiztos sikernek örülhetett.

Az U13 rengeteg helyzetet dolgozott ki a találkozón, de ezek közül csak egyet tudtak kihasználni, a 28. percben Tóth László volt szemfüles Balis távoli lövését követően. A második félidőben a vendégek egyenlíteni tudtak, Dömötör nagy ívben érkező labdáját már nem tudta kitolni Makádi.

U13: KTE LA – Szilády RFC 1-1 (1-0)

U13 I. osztály, 9. forduló

KLA: Makádi – Szabados, Nagy K., Jócsák, Visinka – Hajnal, Fodor, Tóth B. – Balla, Tóth L., Pusztai.

Csere: Polyák, Mányoki, Balis, Horváth, Faragó, Juhász.

Gól: Tóth L. (28.) ill. Dömötör (53.)

Sziegl Gábor: A meccs képe alapján sima győzelmet kellett volna aratnunk, ehhez meg is voltak a tiszta ziccereink. A játékunk tetszett, bár lehetett volna kicsit gyorsabb és hatékonyabb.

Az U12-es együttes nem hagyott esélyt ellenfelének, Nagy Bence negyedóra alatt duplázott, előbb egy beadásra érkezett jó ütemben, majd két védő között tört kapura, a végén a kapus mellett is elpasszolva a labdát. Szűk félóra elteltével tovább nőt az előnyt, Bodnár robogott el a szélen, visszapasszolt labdáját Terbe vágta be. A második félidőben Doktor Ádám is duplázni tudott még, aki előbb Bodnár beadásából volt eredményes, egy kapusról kijövő labdát váltott gólra.

U12: KTE LA – Szilády RFC 5-0 (3-0)

U12 I. osztály, 9. forduló

KLA: Móczó – Gyapjas, Losonczi, Koncz – Bodnár, Doktor, Terbe, Lőrincz – Nagy B.

Csere: Bogdán, Csizmadia D.

Gól: Nagy B. (7., 16.), Terbe (27.), Doktor (41., 60.)

Dócs Dániel: Betegség miatt több játékosom is hiányzott, így egy cserénk volt ezúttal mezőnyben. Sajnos ezt is korán ki kellett használni, Lőrincz Mátyás már a meccs első perceiben megsérült. A biztos védekezésre, labdatartásra építkeztünk, ami jól is működött, de azért látszódott, hogy a Szilády fiatal játékosaival szemben fizikális fölényünk van. További sok sikert kívánok nekik is!

 

Szerző: KTE/kteakademia.hu