Ismét Bozsik-programon szerepeltek a fiatalok

Ezúttal Debrecenben rendezték a tornát.

A KTE LA U11 és U10 hétvégén Debrecenben lépett pályára a Bozsik-program keretein belül. A megszokott ellenfelekkel (Békéscsaba, DVSC, DVTK, Szolnok, Nyíregyháza) ezúttal is jó meccseket játszottunk.

Verebélyi Gábor (a KTE LA U11 vezetőedzője):

„Zsinórban a harmadik hétvégén utaztunk régiós tornára, ez meg is látszódott a játékosok teljesítményén, inkább a fejekben érződött a fáradtság, mint fizikálisan. Sajnos mentálisan nem voltunk a topon, akarati szinten nem nőttünk fel a feladathoz, ez rengeteg egyéni hibát okozott. Minden csapatnál érződött ez a fásultság. Az eredményünket nyilván befolyásolta, hogy az első mérkőzésen egy győztes meccset két egyéni hiba után az utolsó percben veszítettünk el. A labdavesztések után nem tudtunk kellő időben, kellő sebességgel rendeződni. Letámadásaink jól működtek, sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén, de az ebből kialakított helyzeteinkből sokat kihagytunk. A mostani tornán Czéh Barnabás nyújtott kimagasló teljesítményt, mellette Veréb Balázs játékát tudom még pozitívan értékelni. A heti munka elvégzése után három nap pihenőt kapnak most a fiúk.”

Király Dávid (a KTE LA U10 vezetőedzője):

„Sajnos nehezen indult a hétvégi torna számunkra, több játékos betegség miatt nem tudott eljönni az eseményre. Szerencsére a résztvevők lelkesedése és hozzáállása példaértékű volt. Játékban ismét sikerült szintet lépnünk, a héten gyakorolt labdakihozatalok remekül működtek. Játékszervezésben és befejezésben kell még fejlődnünk, valamint a labdavesztéskor történő átmenetekben. Továbbra is akad néhány csapat, ahol a fizikális fölényt kihasználva, direkt futballt játszva próbálnak “eredményt” elérni, igyekszünk velük szemben is jól teljesíteni, a saját utunkat járva.”

Szerző: KTE/kteakademia.hu