Leginkább a közösség hiányzik.
Játékosaink továbbra is otthon kénytelenek dolgozni, de a lelkesedéssel továbbra is sincs gond, becsülettel csinálják a kiadott feladatokat. Ezúttal Fekete Mártont és Szamosi Csanádot kérdeztük.
Fekete Márton (U19):
„Minden napomat igyekszem megfelelően beosztani. A nap első fele mindig a tanulásról szól, részt veszek a digitális órákon, melyek változó időpontban kezdődnek, készülök a közelgő érettségire. A tanulás után, délután megcsinálom a Peti bá által elküldött edzést, ami futást vagy erősítést tartalmaz. Esténként előkerül a Playstation, amikor is a barátaimmal szoktam játszani. Ebben a nehéz helyzetben van számomra jó dolog is, hiszen mióta itthon vagyok többet lehetek a családommal, de az edzések és a meccsek már nagyon hiányoznak.”
Szamosi Csanád (U16):
„A hétköznapjaim délelőtt a tanulásról szólnak: kapott feladatok megoldása, házi feladatok elkészítése, online órákon történő részvétel. Délután az edzéstervet követve, illetve azt némiképp kiegészítve csinálom az előírt feladatokat. A labdás gyakorlatokat az udvarunkon végzem, amibe időnként besegít édesapám, vele gyakorlom a passzokat, labdaátvételt, fejelést. A futásokat a lakóhelyemhez közel az Arborétumban végeztem, amíg sajnos be nem zárták, de azóta is terepen edzem. Az erősítő edzéseket maradéktalanul el tudom végezni, mert itthon megfelelő felszereléssel rendelkezünk hozzá. Az estéimet a barátaimmal töltöm online. A tavaszi szezont jó formában kezdte a csapatunk és magam is, a kiadott edzésterveknek köszönhetően úgy érzem, hogy ezt meg tudtam tartani. Nagyon remélem megoldódik ez a helyzet minél hamarabb, mert hiányoznak a fiúkkal az edzések és a meccsek is.”
Szerző: KTE/kteakademia.hu