A kiemelt tornán szerepeltek.
Remek hétvégén van túl a KTE LA U9, mely mind az öt mérkőzését megnyerte a kiemelt tornán.
Fűkő Péter: — Csapatunk a hétvégén a Szeged, Szolnok, Hódmezővásárhely, Gyula és Békéscsaba együtteseivel találkozott. Minden mérkőzésünket sikerült megnyernünk, a gyerekek pedig rengeteg szép gólt szereztek. A támadásokban sok kreatív megoldást láthattunk, a védekezésben pedig nagyszerűen dolgozott együtt a csapat. Természetesen akadtak kisebb hibák, de ezekből is sokat tanultunk, és a fejlődés egyértelműen látszik. Gratulálunk minden játékosnak a teljesítményhez, és köszönjük a szülőknek a lelkes biztatást!
Szerző: KTE/kteakademia.hu