Három meccs a BVSC ellen

Az U19, az U17 és az U16 játszott a zuglóiakkal.

Hétvégén három korosztályos csapatunk is a BVSC vendége volt, hiszen az U19, az U17 és az U16 is a fővárosba látogatott, utóbbi kettő idősebb ellenféllel mérkőzött. Az U19 két nap alatt kér mérkőzést játszott, hiszen a Szent István SE-vel is találkoztak.

Az U19 számára igen sűrű a program, ezúttal két részre bontotta csapatát Lóczi Péter, és két nap alatt két meccset is játszott csapatával, de ez a hétvége most eredmény szempontjából nem sikerült jól a fiataloknak.

U19: Szent István SE- KTE 5-2

U19: BVSC- KTE 5-1

Lóczi Péter: Két nap alatt játszottunk két mérkőzést, a keret egyik fele pénteken, a másik fele szombaton játszott csere nélkül, így minden kerettagnak 90 perc jutott. Terhelés szempontjából kitűnő volt a két meccs, eredmény és játék szempontjából már kevésbé. Mind a két meccsen sok hibával, pontatlanul játszottunk, helyzeteinket kihagytuk, hátul bizonytalanok voltunk, egyénileg és csapatszinten sem nyújtottunk elfogadható teljesítményt. Az első mérkőzésen a hozzáállással is gondok akadtak, a második meccsen csak szimplán rosszul játszottunk, a mentalitás rendben volt. A tíz kapott gól, és a kettő méretes pofon után remélem mindenki le tudja vonni a kellő tanulságot, és még nagyobb elánnal és elszántsággal fog dolgozni, hiszen láthatjuk, hogy nem elég csak kivinni a cipőt és a mezt a pályára, a tudást tetteknek is követniük kellene.

U17: BVSC U18 – KTE LA 1-5 (Gól: Ondó 2, Győri, Pető, Földi)

Bódi Attila: Hat játékosunk hiányzott sérülés, vagy egyéb elfoglaltság miatt, így csere nélkül vágtunk neki a mérkőzésnek. Nagyon jól kezdődött, mivel már az első percben vezetést szereztünk. A folytatásban is a mi akaratunk érvényesült, még azután is, hogy a 40. perctől Angyal Kende nem tudta folytatni a játékot. Földi Bence az U19-ből kisegített bennünket egy negyedórára, de a folytatásban emberhátrányban is növelni tudtuk előnyünket. Összességében ismét jól teljesített a csapat, nagyon elégedett vagyok a srácokkal!

U16: BVSC U17 – KTE LA 2-0

Szabó Tibor: Jó, intenzív és párharcokkal teli mérkőzést játszottunk, ami jól szolgálta a felkészülésünket. Bízom benne, hogy a saját korosztályunkkal vívott meccseken is hasonló elánnal küzdünk majd.

Szerző: KTE/kteakademia.hu