Győzelemmel zárta az őszi szezont az U19

A riválisoknak még bőven lesznek meccsei.

Csütörtökön a Budai FC otthonában játszotta utolsó őszi tétmeccsét a KTE LA U19, Lóczi Péter csapata végül 2-0-os győzelemmel térhetett haza. A három pont megszerzésével a KTE LA átmenetileg az élre állt, de ez még könnyen változhat, hiszen sok riválisnak még három mérkőzése van hátra.

U19: Budai FC – KTE LA 0-2 (0-1)

U19 Alap csoport, 10. forduló

KTE: Cseh – Nagy L. (Huszka 79.), Busa, Bányai, Barkóczi – Hatvani, Györgye (Vörös 89.), Bodor Z. (Kuchta 89.), Bellák (Gyarmati 60.) – Faragó (Perlaki 60.), Szalai J.

Gól: Bodor Z. (29.), Szalai (51.)

Lóczi Péter: Teljesen megérdemelten hoztuk el a három pontot, a helyzetek alapján több góllal is győzhettünk volna. Nagyon jól játszottunk, uraltuk a játékot, minden játékost dicséret illet, teljes mértékben átérezték a mérkőzés fontosságát, jelentőségét. Jelen pillanatban az első helyen vagyunk, de még vannak csapatok, akik két-három meccset is fognak játszani. Számolgatunk és várunk, reményeink szerint az első négyben zárunk. A csapatnak és a stábnak köszönöm az egész éves munkát, jövőre hasonló sikereket szeretnénk elérni! Keményen fogunk dolgozni érte!

Az Kiemelt és Alap csoportban tavasszal 11 mérkőzést játszanak a csapatok, tavasszal az eredmények alapján három nyolcasra osztják fel a mezőnyt. Amennyiben a KTE LA az első négyben végez, úgy csatlakozhat a Kiemelt bajnokság utolsó négyesével közös mezőnyhöz a B-ligában. Itt már oda-vissza, összesen 14 bajnokit vívnak meg egymással szemben a felek, az első négy a következő bajnokságban a Kiemelt bajnokságban kezdheti az őszt. 

Végeredményt aligha lehet még idén hirdetni az Alap csoportban, ugyanis több mérkőzés halasztására is sor került már, melyeket csak 2021-ben pótolnak a csapatok. 

Szerző: KTE/kteakademia.hu