Győzelemmel rajtoltunk Hódmezővásárhelyen

Mindkét csapatunk nyert. 

Vasárnap elkezdődött a régiós bajnokság is, a KTE LA U13 és U12 a Hódmezővásárhelyi FC vendége volt a nyitányon. A rajt jól sikerült, hiszen mindkét csapatunk három ponttal térhetett haza.

Az U13 számára nem indult jól a vásárhelyi kirándulás, hiszen a hazai csapat már a 4. percben megszerezte a vezetést. A folytatásban nagy erőket mozgósított a KTE LA az egyenlítés érdekében, ami szűk 30 perc után sikerült is. Egy labdaszerzésből vezettünk szép akciót a bal oldalon, Visinkán és Tóth Lászlón közvetítésével Balla törhetett kapura, aki elhúzta a kapus mellett a játékszert, majd az üres kapuba helyezett. A második játékrészben valamivel kevesebb lehetőség adódott a csapatok előtt, azonban a mieink nagyon szerettek volna nyerni, az utolsó pillanatokban végül ez össze is jött, Balis 25 méterről lőtt bődületes szabadrúgásgólt.

Az U12-nek bő 20 perc kellett ahhoz, hogy feltörjék a hazai védelmet. Nagy Bence gyorsan duplázni tudott, előbb egy szép kiugratás, majd egy ellenfél térfelén megszerzett labda után volt eredményes. A második félidőben Csizmadia Dániel folytatta a gólgyártást, akit remekül szolgáltak ki a kapu előtt, majd Sódar Gellért harcolt ki büntetőt, amit értékesített is. A végeredményt a végig aktív Lőrincz Mátyás alakította ki, aki egy szép egyéni akciót fejezett be.

U13: Hódmezővásárhely – KTE LA 1-2 (1-1)

U13 I. osztály, Dél-Kelet, 14. forduló

KTE: Makádi – Juhász, Balis, Jócsák, Visinka – Fodor, Tóth B. – Petényi, Balla, Tóth L. – Pusztai.

Cserék: Szabados, Mányoki, Faragó, Gyapjas, Horváth.

Gól: Benczik (4.) ill. Balla (26.), Balis (60.)

Bódi Attila: Nagyon nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk, egy utolsó percben szerzett szabadrúgás góllal. Az első félidőben még nem játszottunk igazán jól, de nagy szívvel küzdöttünk, a másodikban viszont megérdemelten fordítottunk! Igazi csapat voltunk, több jó egyéni teljesítménnyel.

U12: Hódmezővásárhely – KTE LA 0-5 (0-2)

U12 I osztály, Dél-Kelet, 14. forduló

KTE: Bogdán – Kovács, Losonczi, Gál – Major, Sódar, Terbe, Lőrincz – Nagy B.

Cserék: Csizmadia D., Csizmadia L., Doktor, Koncz.

Gól: Nagy B. (22., 23.), Csizmadia D. (36.), Sódar (43.), Lőrincz (46.)

Dócs Dániel: Nagyon vártuk már az első bajnoki meccset a fiúkkal. Tavaly 2-2-es döntetlent játszottunk ellenfelünkkel, viszont azóta nagyon sokat fejlődtünk, így vizsgaként tekinthettem a mérkőzésre, hogy hol is tartunk. Egész héten a labdakihozatalokat gyakoroltuk, amiből ezen a meccsen kevés volt, ez köszönhető a védekezésünknek, letámadásunknak. Rengeteg labdát szereztünk a támadó és középső harmadban. Az első kicsit nehezen érkezett meg, ez köszönhető volt az ellenfél kapusának is, aki többször bravúrral védett. Az egész csapat kreatívan, bátran játszott, a letámadások is jól sikerültek, az első 15 percben a labdajáratás lassabb volt, ezen mindenképpen változtatunk a folytatásban.

Szerző: KTE/kteakademia.hu