Győzelem és döntetlen az első felkészülési meccseken

Az U17 és az U16 Békéscsabán kezdett.

A KTE LA két korosztályos csapata a Békéscsaba vendégeként kezdte meg a felkészülést, és a nyitány kifejezetten jól sikerült. Az U17 négy góllal nyert, az U16 döntetlennel zárt.

U17: Békéscsaba – KTE LA 0-4

KTE: Ásós – Ádelhardt, Kiss, Szamosi, Horváth – Bogdán, Győri – Pető, Szalai, Angyal – Gyarmati.

Csere: Gyulassy, Haász, Ondó, Szólát

Gól: Gyarmati, Szalai, Ondó, öngól

Bódi Attila: Nagyon elégedett vagyok a csapattal, szinte túlzásnak is tartom, hogy ennyire hatékonyak voltunk már az első edzőmeccsen. Remélem ez a siker nem fog azért visszaütni, helyén tudjuk kezelni. Ahogy tavaly nyáron, úgy most is voltak távozóink a kezdőből, szép feladat volt akkor is az építkezés, ez most sem lesz másként. Külön szeretném kiemelni Győri Ábelt, akitől azt is várom, hogy a távozók utáni űrt vezérként is töltse be, ezen a meccsen ezt maximálisan megvalósította, mellette Horváth Ákos is nagyszerűen teljesített.

U16: Békéscsaba – KTE LA 2-2

KTE: Győri – Gondi, Szekeres, Benke, Veréb – Bálint, Kovács P. – Szabó, Erhardt, Molnár – Frey.

Csere: Kovács, Kónya, Kajtár

Gól: Frey, Kajtár

Szabó Tibor: Újonnan alakuló csapatunk jó mérkőzést játszott, a játék minősége tetszett, elégedett voltam a hozzáállással is. Elsőre jól néztünk ki.

Szerző: KTE/kteakademia.hu