Gyarmati megállíthatatlan volt, keresi tavalyi önmagát az U17

Az U17 kikapott, az U16 megszórta ellenfelét.

Az Újpest FC vendége volt ebben a fordulóban a KTE LA U17 és U16. Az idősebbek pont nélkül maradtak, míg a fiatalabbak gólzáporos sikerrel ünnepelték az év első sikerét.

Gyarmati Ferenc szenzációs napot fogott ki (archív fotó)

Az U17 a szünetig egálban volt az Újpesttel, de fordulás után a hazaiak Laczik duplájával otthon tartották a pontokat, így Széchenyi Márton együttese továbbra is keresi a sikerek felé visszavezető utat. Bódi Attila U16-os csapata éppen ebben a körben találta ezt meg, hiszen főleg a második félidőben alaposan megszórták a hazaiakat. Ki kell emelni Gyarmati Ferencet, aki egymaga öt gólt vállalt, míg Kovács Ádám duplázni tudott.

U17: Újpest FC – KTE LA 2-0 (0-0)

U17 II. osztály, 4. forduló

KTE: Cseh – Gulyás (Földi 66.), Kuchta, Bányai, Vörös – Bellák, Hatvani, Csúri – Huszka (Nagy 75.), Bodor Z. (Györgye 63.), Dénes.

Gól: Laczik (49., 72.)

Széchenyi Márton: Az első félidőben jól játszottunk, megvoltak a helyzeteink, sajnos ezek kimaradtak. A második félidőben úgy érzem, hogy néhány poszton elfáradtunk, illetve a mérkőzés fordulópontjaiból az Újpest jött ki jobban.

U16: Újpest FC – KTE LA 3-7 (1-3)

U16 II. osztály, 4. forduló

KTE: Ásós – Ádelhardt, Szél, Horváth – Lisku, Heidrich, Szalai, Kovács Á. – Pető, Gyarmati, Győri.

Gól: Dalnoki (24., Geiger (67.), Radvánszki (84.) ill. Gyarmati (18., 28., 44., 52., 74.), Kovács Á. (60., 71.)

Bódi Attila: Két kimagasló egyéni teljesítmény, és a csapat minden tagjának alázatos játéka kellett az első győzelmünkhöz. Nagyon kellett ez a győzelem, hogy az önbizalmunk és a hitünk a helyére kerüljön, hogy lássák a srácok, a képesség megvan bennük, de azt koncentrációval, összpontosítással ki is kell tudni hozni magunkból. Most ezt hoztuk, pedig az Újpest nem volt gyengébb mint az előző ellenfeleink.

 

Szerző: KTE/kteakademia.hu