Gyarmati Ferencé lett a házi aranycipő

Játékosunk az U16-os bajnokság gólkirálya lett.

Fura bajnokságot kell összesítenünk, hiszen a 2019/2020-as kiírás csak részben zajlott le, a tavaszi szezonból szinte alig tudtak már meccseket lejátszani a fiatalok. Az MLSZ döntése értelmében ezeket már nem is fejezik be a csapatok, így idén is megnéztük azt, hogyan muzsikáltak gólvágóink.

Gyarmati Ferenc nagyon eredményes szezont futott, ki tudja, mennyi gólnál állt volna meg a végén

A házi aranycipő verseny győztese magasan Gyarmati Ferenc lett, aki az U16-os bajnokság gólkirálya is lett egyben 23 találatával. Gólerős támadónk nagyon szép szezont futott csapatával, hiszen a harmadik helyen állva érte őket a bajnokság lezárása. Fecó folyamatosan bizonyította gólerősségét, csupán négy alkalommal maradt gólképtelen, de volt öt, illetve négy gólos meccse is.

Az összesített listán holtverseny alakult ki a második helyen. Molnár Ádin „kombinált” eredményt szállított, hiszen a szezon során az U17-ben és az U16 is igen eredményesen futballozott, az idősebbek közt 6-szor, saját korosztályában 7-szer volt eredményes. Szintán 13 gólig jutott Tóth Félix, aki az U12-es bajnokságban szórta a gólokat, de a dobogóra csapattársa, Hoffman Csanád is odafért 10 találattal.

KTE LA házi „aranycipő” verseny végeredménye:

1. Gyarmati Ferenc (U16): 23 gól

2. Molnár Ádin (U17, U16) és Tóth Félix (U12): 13-13 gól

3. Hoffman Csanád (U12): 10 gól

Házi góllövőlista korosztályonként:

U19: Perlaki Szilárd 6 gól, Faragó Bence 4 gól, Richter Tamás és Szalai József 3-3 gól

U17: Csúri Dájmond és Huszka Bendegúz 7-7 gól, Molnár Ádin 6 gól, Nagy Levente 4 gól

U16: Gyarmati Ferenc 23 gól, Kovács Ádám 8 gól, Heidrich Bence és Molnár Ádin 7-7 gól

U15: Átrok Zalán 5 gól, Fekete András 4 gól, Horváth Zalán és Kovács Péter 3-3 gól

U14: Balla Dániel és Kárpáti Ákos 5-5 gól, Nagy Ákos 4 gól, Farkas Patrik 3 gól

U13: Gyenes Róbert 7 gól, Lőrinc Mátyás 6 gól, Dinók Attila és Kovács Martin 5-5 gól

U12: Tóth Félix 13 gól, Hoffman Csanád 10 gól, Csonka Lénárd, Hegedűs Marcell, Méhes Kristóf és Nagy Levente 4-4 gól

Szerző: KTE/kteakademia.hu