Forduló beharangozó: Négy hazai meccs lesz szombaton

A legidősebbek kivételével, mindenki szombaton lép pályára.

A KTE LA összes korosztályos csapata pályára lép ebben a fordulóban is, megnéztük, milyen ellenfelek ellen készülnek csapataink. Szombaton négy hazai mérkőzés is vár csapatainkra, így érdemes lesz kilátogatni a SZIK pályákra.

U19: PMFC – KTE LA (kedd, 13:00)

Az U19 kifejezetten jól indította a szezont, hiszen három meccsen 7 pontot szerzett Lóczi Péter csapata. Ellenfelük ezúttal az a PMFC lesz, mely tavaly is remekelt ebben a korosztályban, idén ráadásul hibátlan teljesítménnyel állnak a második helyen négy kör után.

U17, U16: KTE LA – ZTE (szombat, 13:00 és 15:00)

Az U17-es korosztály két bajnoki cím után visszafogottan kezdte ezt a szezont, egyelőre első győzelmére hajt Széchenyi Márton csapata. A ZTE két-két vereséggel és győzelemmel kezdett, így hazai pályán egy nyerhető összecsapás következik. Az U16-nak nagyon kiszakadt a zsák Újpesten legutóbb, ami önbizalom szempontjából mindenképpen jól jöhet egy közvetlen rivális ellen.

U15, U14: KTE LA – MTK (szombat, 11:00 és 13:00)

Az MTK minden korosztályban fontos tényező az utánpótlás bajnokságokban, de láttunk már arra példát a korábbi években is, hogy meg tudtuk lepni őket. Ebben a két korosztályban a kék-fehérek sem számítanak egyelőre élcsapatnak, így reménykedhet a még pont nélküli U15, illetve az eddig idegenben brillírozó U14 is.

U13, U12: Szolnok – KTE LA (szombat, 15:30 és 14:00)

A régiós bajnokságban gyorsan belecsap a komoly meccsekbe két csapatunk, hiszen legutóbb a Szegeddel, most a Szolnokkal vívnak rangadókat. Az idősebbek még veretlenek a bajnokságban, az U12 idegenben javíthat legutóbbi veresége után, hasonlóan kezdő riválisa ellen.                                                                                                              

Szerző: KTE/kteakademia.hu