Ezúttal a Kisvárda akarata érvényesült

Vereség idegenben. 

U19-es csapatunk a legutóbbi fordulóban Kisvárdán lépett pályára. Noha a B-csoportban egyszer már legyőztük hazai pályán aktuális ellenfelünket, ezúttal a várdai akarat érvényesült, így megérdemelten tartották otthon a pontokat. 

U19: Kisvárda – KTE LA 3-1 (1-0)

U19 B-csoport, 11. forduló

KTE: Ásós – Győri Á., Kuchta, Horváth, Marsa – Szamosi – Nagy, Bellák, Kovács, Pető – Győri B.

Csere: Vörös, Miskolczi, Haász, Ádelhardt, Bodor B.

Gól: Újvári (3., 74.), Dreznal (84.) ill. Győri B. (58.)

Lóczi Péter: – Gratulálok a Kisvárdának, amit ők képviselnek, azt nagyon jól csinálják, tudomásul kell venniük a játékosoknak, hogy ez egy ilyen sportág. Különböző játékfelfogásokat és stílusokat képviselnek az akadémiák, ha ezek a stílusok találkoznak egymás ellen, egyik kiolthatja a másikat. Ez történt most is, azt kaptuk a várdaiaktól, amire számítottunk. Hosszú labdák, rengeteg párharc, ütközés, kemény, és határozott játék. Nagyon rosszul kezdtünk, rögtön az elején hátrányba kerültünk. Ez a korai rövidzárlat rányomta a bélyegét a mérkőzésre, nem igazán találtuk a játékunkat, kevés jó teljesítmény volt a mérkőzésen. Kisebb hullámvölgybe kerültünk, eredményesség és a játék minősége terén is, a hátralévő három mérkőzésen fel kell magunkat rángatni a mélyből. Bátrabb, vállalkozóbb és legfőképpen hatékonyabb futball szükséges ehhez. Mindig elmondom a játékosaimnak, hogy mi csak futballal, játékkal és kreativitással fogunk tudni győzni, na de azért egy kis akaraterő és keménység is szükségeltetik a mai futballhoz.

Szerző: KTE/kteakademia.hu