Ezüstérem a Kolláth Béla Emléktornán

Jó tornán van túl az U9.

A hétvégén Törökszentmiklóson rendezték a XVII. Kolláth Béla Emléktornát az U9-es korosztály részére. A 8 csapatos tornán két négyes csoportban zajlottak először a küzdelmek, majd keresztjáték után következtek a helyosztók.

A KTE LA U9 hibátlan mérleggel nyerte meg csoportját a Debreceni Olasz Focisulit, a Törökszentmiklóst és a Mezőberényt legyőzve, majd az elődöntőben büntetőkkel sikerült legyűrni a Grosics Akadémiát. A döntőben ismét a Törökszentmiklós volt az ellenfél, akik 2-1-es sikerrel vágtak vissza a csoportkörben elszenvedett vereségért.

Dócs Dániel összefoglalója:

„A héten gyakoroltaknak megfelelően a védekezésre, a védekezésben való együttműködésre helyeztük a hangsúlyt. Három találkozónk is ezt a célt szolgálta, kettőn inkább a támadásvezetésen volt a hangsúly. A védekező játékunk általában hatékonyan működött, az elkövetett hibáinkat többnyire jól korrigáltuk, háromszor gólt sem kaptunk. Támadásban főleg egyéni megoldások után voltunk eredményesek. A srácok hozzáállása, motivációja az egész tornán dicsérhető volt, megérdemelten szereztük meg a második helyet, kevés hiányzott a tornagyőzelemhez.”

Csapattagok: Farkas Zétény, Ónodi Árpád, Nagy Barnabás, Arany Kende, Bóna Dorián, Baranyi Dorina, Csikai Róbert, Kocsis Nimród, Berta Botond.

Szerző: KTE/kteakademia.hu