Értékelő: Folyamatosan nő a létszám

Interjú. 

Az U10-es korosztály egyik legnagyobb sikere, hogy a létszám folyamatosan nő a csapatnál, emellett jól is szerepeltek a gyerekek a különböző megmérettetéseken.

– Hogyan sikerült a korosztály ősze?

– Az U10-es korosztály több bajnokságban is részt tudott venni, így mindenki számára tudunk folyamatos versenyeztetést biztosítani, ami nagyban segíti a gyerekek fejlődését. Nyáron 20 fővel kezdtük meg a munkát, de folyamatosan emelkedik a létszám, pillanatnyilag 28 fővel dolgozunk Kriss Zoltán kollégámmal. A csapaton belül is nagyon jó a hangulat, egyre egységesebbek vagyunk. Egyénileg, technikailag és csapat szinten is nagyon gyorsan fejlődik a csapat, edzésen és mérkőzésen is megfelelő intenzitással végzik a munkát, ami nagy öröm számunkra.

– Kiket emelnél ki?

– Több kiemelkedő teljesítmény is volt a csapatban. Hátvédként Bovier Dávid és az ősz legjobbja, Bertus Lóránt, a középpályán Nagy Dani, valamint Némedi Bátor, támadóként pedig Komonyi Marci említhető meg. Sorolhatnám még a neveket, mert mindenki hozzátett a csapat sikeréhez.

– Milyen célokkal vágtok neki az évnek?

– Vannak konkrét képzési célok, így a labdaérzékelés fejlesztése, labdabiztosság, technikai elemek fejlesztése. Fejlődni szeretnénk a játékhelyzetek megoldásában, játék kezdeményezésben, illetve az egyéni megoldásokra is nagyobb hangsúlyt fektetnénk. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre az eddig mutatott hozzáállásuk és teljesítményük miatt is.

Szerző: KTE/kteakademia.hu