Nehéz kezdés után megállíthatatlanok lettek.
Az U12-es korosztály számára nehezen indult a bajnokság, de aztán az ősz második felében megállíthatatlanok lettek. Dócs Dániel értékelt.
Hogyan értékelnéd a korosztály bajnoki szereplését?
Az eleje nem indult jól a bajnokságnak, alkalmazkodnunk kellett a 8+1-es felálláshoz. Ebben a korosztályban nekem is ez az első bajnoki idényem még edzőként, így egyértelműen az én felelősségemnek érzem az első 7 meccs sikertelenségét, ahol 5 vereségez szenvedtünk el. Változtattunk, zártabb védekezésre törekedtünk, megindult a góllövés is, így az utolsó 5 meccsünket megnyertük, nagyon büszke is vagyok a srácokra.
A meghatározott célokat mennyiben sikerült eddig megvalósítani, akár a képzés, akár a bajnoki szereplés tekintetében?
Úgy gondolom, mindkettőben úton vagyunk céljaink elérése felé. Képzés tekintetében szeretném elérni, hogy támadásban labdabiztosabbak legyünk, a meccseket labdatartásban még jobban uraljuk. Ami az eredményt illeti, jó lenne az első négyben végezni, ami szerintem reális lehet.
Kiket emelnél ki a csapatból? Miért?
Csapatkapitányunk, Gyapjas Botond kiemelkedik labdabiztosságban, jobb oldalunkon Bodnár Ábel lendületével, középen Losonczi András kreativitásával. Mindhárom játékos másban jó, de abban kiemelkedően teljesített az egész bajnokságban. A többiekkel is meg vagyok elégedve, ők hárman azonban hullámvölgyek nélkül hozták ezt a szintet.
Mik a félév legnagyobb pozitívumai, miben kell feltétlen fejlődni tavaszra?
Mindenképpen fejlődni kell védekezésben, csapatszinten és a középpályán is, illetve a labda nélküli mozgásokban. A félév legnagyobb pozitívuma, hogy egy rosszabb időszakból is fel tudtunk állni. Fordulópont a békéscsabai vesztes meccsünk volt, ahol felszántottuk a pályát, küzdöttek egymásért a srácok, ezt érezték ők is. Utána jöttek zsinórban a győzelmek.
Mikor indul a felkészülés, milyen programmal készültök a tavaszra?
Januárban kezdünk, szeretnénk egy-két teremtornán részt venni, de inkább edzőmeccseken lenne a hangsúly. Erős alapozás várható, szeretném, ha erőben is fejlődni tudnánk, erre már van is tervem.
Szerző: KTE/kteakademia.hu