Értékelő: Csordás Csaba sikeres tavaszt vár csapatától

Hétfőn indul a felkészülés. 

A KTE LA U19 őszi szezonjának értékelésével zárul szokásos sorozatunk, Csordás Csaba foglalta össze az első félév tapasztalatait, illetve már a téli munkáról is szót ejtett.

Miként értékelnéd az eddigi munkát?

Nyáron kezdtük el a munkát a csapattal, ami egyben azt is jelentette, hogy az általam képviselt szemléletet, illetve új impulzust is meg kellett szokniuk a játékosoknak. Sok újdonsággal járt ez, fizikálisan is fel kellett erre készülnünk, így kicsit nehezen lendültünk be. A srácok végig vevők voltak a munkára. Örömteli, hogy izomsérülések nélkül tudtuk hozni az őszt, így a csapatszerkezet megtalálása, a taktikai elemek beállítása is haladhatott. Van 2-3 hiányposztunk, így ezekre mesterségesen kellett megoldást találni, ami a szezon végére kijött. Abban biztos vagyok, hogy egy komoly téli felkészüléssel szebb lehet a tavaszunk. Az általam képviselt győzni akarás már megvan a srácokban, jó úton haladunk.

A kitűzött célokat mennyire tudtátok tartani?

Minden nap kis célokat kell kitűzni, ezt akartam tudatosítani a srácokban is. Ebben a korosztályban már sokkal fontosabb a tabellánál az, hogy minél többen helyezkedjenek el a felnőtt fociban. Örülök annak, hogy sikerült azt elérnem, hogy ne csak edzés időben legyenek futballisták a játékosaim, hanem 24 órában. Ez különösen nagy szó úgy, hogy akadtak még olyanok nyáron, akik nem voltak biztosak a folytatásban. Most indulnak el a felnőtt foci felé, ahol akármilyen szinten is, de a maximumot kell kihozniuk magukból. Ezt erősítem bennük, de a munkába bele is állnak keményen. Elértünk apró részsikereket, mindig törekedtünk arra, hogy ne kapjunk gólt, tulajdonképpen csak egyetlen olyan meccsünk volt, ami ebből a szempontból kudarc volt. Sajnos nincs igazi gólvágónk, így ezt csapatként kellett megoldanunk, nyilván benne volt a pakliban, hogy néhány meccsen egy hiba is elég volt hátul ahhoz, hogy pont nélkül maradjunk. Voltak kiugró teljesítményeink a szezonban, mint például a Vasas elleni siker, ezt kellene állandósítani. Abban biztos vagyok, hogyha a hiányposztokra érkezne mondjuk 2 játékos ehhez a kerethez, akkor 8 meccset tuti nyernénk tavasszal.

Kiket emelnél ki?

Vágó Gabit külön is szeretném kiemelni. Nyáron a felnőtt csapatnál kezdett, bízott benne, hogy ott is ragad stabilan. Ezt én is átéltem annak idején, nem egyszerű lelki állapot ez. Csapatkapitányként került vissza hozzánk, kicsit nehezen indult be ezután, az utolsó 8 meccse viszont szenzációs volt, nem véletlen hívták be a válogatottba. Voltak extra teljesítményei Kovács Petinek, Szabó Gerinek és Török Lacinak is, Szász Attila talán a legkiegyensúlyozottabb játékot nyújtotta. Antal Krisztián nevét is meg kell említenem, aki egy nagyon lelkis srác, eleinte hol játszott, hol nem. Kényszerből végül a centerposzton találta magát, ahol egyre jobban ráérzett a dolgokra, végül házi gólkirály lett. Összességében mindenki hozta megközelítőleg azt, amit kellett.

Hétfőn ti is elkezditek a munkát, miként fog ez kinézni?

A munka már benne van a fiúkban, a mögöttünk hagyott hónapok alapján tudják azt, hogy mire számíthatnak, illetve mit várok el tőlük. Nyáron úgy érkeztem, hogy nem tudtam már egyéni edzéstervet kiadni nekik, most azonban már más volt a helyzet, ennek megfelelően dolgozhattak a szünetben. Biztos vagyok benne, hogy ez tavaszra ki fog jönni. Nyilván sok múlik majd azon is, hogy milyen kerettel számolhatok, kik kerülnek esetleg fel az NBIII-ba. 

Szerző: KTE/kteakademia.hu