Erős mezőnyben az U19, az U17 és az U16

A cél a minél jobb szereplés.

Szeptember elején kezdetüket veszik a korosztályos bajnokságok is, ennek apropóján megnéztük, milyen mezőnyben is szerepelnek majd csapataink. Elsőként az Akadémia szekciót vettük górcső alá.

Az U19, U17 és U16-os bajnokság változatlan lebonyolítási formában kerül megrendezésre. A bajnokságot összesen 24 csapat kezdi el, 12 klub a Kiemelt csoportban, 12 az Alap csoportban kapott helyet az előző évi bajnoki helyezések alapján. Ősszel 11 fordulót rendeznek, majd az eredmények alapján A, B és C csoportra osztják fel a mezőnyt, mindegyeikben 8 csapat kap majd helyet. Itt már két kört rendeznek, az A-csoport adja a bajnokot, a B-ben az első négy helyezett harcolhatja ki a Kiemelt csoportban való indulást - kivéve az U19-et, hiszen itt nem viszik tovább már az eredményeket – míg a C-liga utolsó helyezettje esik ki.

Mindhárom korosztályunk az Alap csoportban kezdi meg az idei szezont.

U19 Alap csoport: Békéscsaba, Kaposvár, Budai FC, Dunaújváros, Gyirmót, KTE LA, MOL Fehérvár FC, Nyíregyháza, Paks, UTE, Kisvárda, ZTE.

U17 Alap csoport: Békéscsaba, Kaposvár, DVTK, Főnix Gold, KTE LA, Nyíregyháza, PMFC, Szeged, Tarpa, Újpest FC, UTE, ZTE.

U16 Alap csoport: Békéscsaba, DEAC, Ikarus, Illés Akadémia-Haladás, Kelen, KTE LA, MOL Fehérvár FC, Nyíregyháza, Sajóvölgye, Szeged, UTE, ZTE.

Csapataink meccsei az első fordulóban:

09.03. (szombat): Gyirmót U19 – KTE LA U19, 12:00

09.03. (szombat): Újpest FC U17 – KTE LA U17, 11:00

09.03. (szombat): Ikarus U16 – KTE LA U16, 10:00

Csapataink vezetőedzői az Akadémia szekcióban:

U19: Lóczi Péter

U17: Paksi Péter

U16: Benke József

Szerző: KTE/kteakademia.hu